Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

A s^komorohok dalai, táncai, játékai bekerültek a népi repertoárba, ugyanakkor ők a műsorukat a néphagyományból vett elemekkel, motívumokkal, dal- és játékváltozatokkal gazdagították, s így repertoárjuk állandóan bővült és a vándorlások során nagy területen ismertté vált.

16 A s^komorobok működése ellen számos egyházi és világi rendeletet kiadtak. A s^komorohok szatirikus játékaiban a földesurak és az egyház ellen megnyilvánuló vonások voltak. A helytartók 1649-ben cári parancsot kaptak, amely a s%komorohok működését tiltotta meg: „a pravoszláv parasztok a dudával, guszlával, a különféle játékokkal járó s^komorohokat ne hívják meg, medvét ne vezessenek semmilyen ördögi játékot ne folytassanak, ahol pedig dudaszót, guszlát és hasonló ördögi hangszereket hallanak, tépjék szét, törjék el, gyújtsák meg, azokat az embereket pedig, akik az ilyen istentelen dolgoktól nem maradnak távol és elősegítik az ilyen förtelmes dolgokat, azokat megbotozzák... száműzzék az ukrán városokba."

17 Nagyszámú példa mutatja, hogy Európában mindenütt milyen nagy szerepük volt a különböző néven ismert mulattatóknak. Sokan országról országra vándoroltak. A Kárpát-medence területén olasz, német, francia és szláv mulattatók egyaránt megfordultak. Ez utóbbiakra mutat a magyar nyelvben meghonosodott szláv eredetű igric szó. Az igric, igrec, igrüc néven ismert mulattatókat általában dalosokként, énekesekként tartjuk számon. A velük foglalkozó kutatók kevésbé fordítottak figyelmet arra, hogy a szláv, pontosabban az orosz igrisa, igrise vagy igralise szó a népi színjátékokra, mindenféle mulattató játékokra vonatkozott. Eredetileg a rítusjátékok megnevezésére szolgált, s a dalos, táncos ünnepet, szertartásos alkalmat jelentette.

18 A magyarrá lett igricek olyan hagyományokon alapuló kultúra hordozói és közvetítői voltak, amely könnyen integrálódhatott a magyar népi műveltségbe. A 13. században királyi adományokat kapó igricek a 17—18. századra elvesztették jelentőségüket, és utódaik mint vásári énekesek, komédiások és mindenféle mulattatók folytatták mesterségüket. Ezek révén voltaképpen kontinuitás állapítható meg a 13—19. századi magyar énekes, táncos és színjátszó hagyományban. A szórványos adatokból csak azt állapíthatjuk meg, hogy a vásárokon, ünnepségeken és a különböző közösségi alkalmakon (elsősorban lakodalomkor) hivatásos mulattatók szórakoztatták a közönséget. Repertoárjukat minden bizonnyal az igényeknek megfelelően igyekeztek kialakítani, s ez az igény koronként változott. Lényegében csak a 18. századtól kezdődően vannak részletesebb feljegyzések a vándor mulattatók előadásairól. Oroszországban az 1700-as évek közepén a vásárok nyújtották szinte az egyeden lehetőséget arra, hogy a köznép a szórakozásigényét kielégítse. Bohócok, bűvészek, medvetáncoltatók, bábjátékosok és különböző táncosok léptek fel, akik főleg francia, német és angol mutatványosok voltak. A bábjátszást a németek terjesztették el orosz területen.

19 így volt ez nálunk is. A vándor mulattatók, a vásári játékosok működésének tulajdonítható, hogy az európai népi szórakoztató műfajok repertoárjában jelentős hasonlóság és egyezés figyelhető meg. A nagy területen elterjedt és népszerű bábjátékok fő figurája (Puicineiia, Hanswurís, Kasperl, Peíruska, Vité% Lás^ié, Paprika Jancsi stb.) ugyanazon szerepben lép fel a különböző európai népek játékaiban. Számos más alak, jelenet és játék is utat talált a vándor bábosok révén az európai néphagyományba. A bábjáték, a bábszínház Magyarországra a németek közvetítésével Ausztriából került. A bemutatás egyik fontos alkalma a vásár volt. A 18. század második felétől, s különösen a 19. század kezdetétől egyre több adat ismeretes a bábjátékosok működésére vonatkozóan. A pesti vásárok elmaradhatadan szórakoztatói voltak. A múlt század elején a vásári és egyéb tudósítások gyakran említik a vándor mutatványosokat, a vándor bábjátékosokat. Ezeknek a köznép körében nagy népszerűségük volt. A polgári ízlésű tudósítók többnyire elítélően nyilatkoznak a „krajcáros komédiáról": „Az embereknek ezt a közönséges emberfajtáját a saját krajcáros bódéjában kell tevékenységük és működésük közben látnia, hogy meggyőződjék alantas trágárságaikról, de hogy meg is undorodjék tőlük örökre."

20