Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
utolsó kéve szolgálhat áldozatul, noha a kettő összefüggése nem bizonyítható. 202 Az első fogalmával kapcsolatban hangsúlyozza, hogy egész sor példa van, amely áldozatra emlékeztet, viszont nem tartja elfogadhatónak az áldozad szempont döntő vagy jellegzetes szemponttá való tételét az anyag vizsgálata során. 203 Melyek azok a fő kérdések, amelyek a probléma lényegét nyújtják? Frazer J. G.-nak a gabonaszellemekről vallott elvi rendszerébe pontosan beilleszkedik az áldozat. Ha meggyőzte a szakembereket a gabonadémonok, vegetációs szellemek létezéséről, az áldozatokra mutató adatokat csak a megfelelő láncszemhez kell kapcsolnia és már szüksége sincs az áldozati okokkal kapcsolatos bizonyító eljárásra. Szerinte az áldozatok célja egészen nyilvánvalóan az, hogy megnyerjék a termékenység szellemét a bőséges aratás érdekében, illetőleg magát a gabonaszellemet megeszik az új termés alakjában, ugyancsak a termékenység folytonosságának érdekében. Véleménye szerint az európai aratási lakomák számos példát nyújtanak arra vonatkozóan, hogy a gabonadémont ölik meg és fogyasztják el. A termés zsengéjéből hozott áldozatok, a különböző kalácsok és cipók szertartásos körülmények között való elfogyasztása egyet jelent a gabonaszellem elfogyasztásával. 204 Úgy látom, hogy a terményből hozott áldozatokkal kapcsolatban a görög panspermiát kell alapul vennünk és Nilsson M. P. nézetét figyelem előtt tartanunk, aki hangsúlyozza, hogy a legelterjedtebb agrárrítusok közé tartozik kenyér vagy gabona és gyümölcs szertartásszerű elfogyasztása. A panspermia rítus célja a termékenység elősegítése. Egyeden más rítusnál sem figyelhető meg olyan mértékben a folytonosság az ókortól egészen az újkorig, mint éppen a panspermiánál. A szokást a keresztény egyház is átvette, részben mint az új termésből hozott áldozatot, részben mint halotti áldozatot. Eredeti értelmezés szerint a termés zsengéjéből az isteneknek ajánlottak fel, majd később is hasonló céllal vitték a templomba, ahol azt a pap megáldotta. 205 Megás G. A. utal arra, hogy a mai görög hagyományban is ismeretes az a szokás, hogy főtt gabonát (kollyva) fogyasztanak különböző ünnepek és munkák alkalmával. Elviszik a templomba, hogy a pap megáldja, a rokonok és a szomszédok küldenek egymásnak belőle, sőt bizonyos alkalmakkor az állatok eledelébe is kevernek. 206 Ehhez hasonló szokások a közép-európai népek hagyományában szinte mindenütt fellelhetők. Az ókori áldozati rítusoktól a mai, többnyire már egyházi jellegű szokásokig valóban szinte egyenes az út ennek az agrármotívumnak a történetében. Az idevonatkozó adatokat később részletesen vizsgálat alá veszem. Külön kérdést jelent a szakramentális áldozat. A vallástörténészek, etnológusok egyaránt foglalkoztak vele. Fentebb részben már érintettük. Mint ahogy Nilsson M. P. rámutat, a szakramentális áldozatok előfordulnak a vallás legkezdedegesebb és a legmagasabb formáiban egyaránt. Alapjukat az a hit alkotja, hogy ha az ember magához vesz valamit, amiben erő lakozik, maga is részesévé válik az erőnek. Az omophagia az egyesülés gondolatában rejlik, amely hátterében az áll, hogy az ember isteni erő birtokába igyekszik jutni. Nilsson M. P. éppen a vegetációs kultuszban látja az omophagia pregnáns példáit. így pl. a Dionysos-kultuszban az istent állat helyettesítette és a teriomorf istenség megölése, szétdarabolása és elfogyasztása világosan tükrözi azt a gondolatot, hogy az ember magába fogadja az isteni lény erejét és ezáltal elősegíti a vegetatív termékenységet. 207 Frazer J. G. bőséges példát említ idevonatkozóan mind az európai, mind a természeti népek köréből. 208 202 Sydow C. W., 1948b. 146-147. 203 Sydow C. W., 1948b. 158. 204 Fra Z er J. G., 1928. 697-718. 205 Nilsson M. P., 1941. 117-119.; Izraeli példák: Dalman C, 1928. 465. 206 Megás G. A., 1963. 22 kk. 207 Nilsson M. P., 1941. 144-146, 544. 208 Frazer]. G., 1928. 697-718.
