Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

megjelenítés helyett a népi játék halál-figurája fehér lepedőbe burkolózik. Egyáltalán nem nehéz fehsmernünk az irodalom és a művészet haláltánc műfajában a népi halálalakoskodások előképét, ha nem is a forrását. Nyilvánvaló, hogy a „halálprobléma" nemcsak az irodalmat, művészetet ismerőkre, hanem — különösen nagy járványok idején — a széles néprétegekre is kiterjedt. Ennek az emlékét népi játékaink napjainkig megőrizték, s nyoma maradt a népköltészetben is. A magyar népi játékokban a halál alakoskodó néma megjelenítését tartjuk általánosnak. Ismeretes azonban néhány színjátékszerű változat is. Dömötör Tekla göcseji példát említ, amely szerint a lakodalomban, amikor a jókedv a tetőpontján áll, egy angyal a halál közeledtét jelend. A halál párbeszédet folytat a királlyal, aki egy fél évi életért minden vagyonáról lemondana. Erre azonban a halál nem ad lehetőséget.

26 A haláltánc műfaji körébe sorolhatjuk a dúsga%dagolás néven ismert játékot, amelynek előadására erdélyi területekről vannak példák.

27 Kretzenbacher, Leopold a Délkelet-Alpok területének néphagyományából ehhez hasonló színjátékról, illetőleg a halál figurális megjelenítésének párbeszédes változatáról ír.

28 A példák alapján feltételezhető, hogy az elsősorban egyházi, valamint irodalmi — ponyvái - eredetű színjátékok, dialógusok hatására a haláltáncok „magasabb kultúrában" ismert műfaja némely területen a népi kultúrában is meggyökeresedett és sajátos előadási formában hagyományozódott. Az elmondottak jól mutatják, hogy a halállal való játék, a halál kigúnyolása, a halállal való tréfálkozás egy bizonyos ponton a halottas játékok hagyományköréhez kapcsolódik. A halál motívumára nemcsak a népi, hanem a magasabb kultúrában is már a középkortól kezdve vannak adatok. Szükséges azonban azt hangsúlyoznunk, hogy a haláltánc és a halottas tánc nem azonos funkciójú és rendeltetésű tánc. A halottas tánc és a haláltánc összekeverése téves értelmezéshez nyújthat alapot. Az egykori összefüggések felfedése éppoly lényeges, mint a különböző irányú fejlődés nyomon követése. A danse macabre mint a középkor egyik irodalmi és képzőművészeti műfaja, valamint a népszokások halottas tánca közötti kapcsolat kérdése vertikális és horizontális fejlődéstörténeti vizsgálatot kíván. A prédikációs halottas játékok archaikus rétegéhez tartoznak a fallikus megnyilvánulások is. A fallosz számos játékvariánsban lényeges szerepet kap, sőt, olykor teljes mértékben a falloszra irányul a figyelem. A fallosz problémakörébe tartoznak a halottas népi színjátékoknak mindazok a mozzanatai is, amelyek párzási aktusra irányulnak, illetőleg mindazok a jelenetek, amelyek egészen egyértelműen a koituszt utánozzák. Mindezek mint részei, mint részletei a játéknak, nyilvánvalóan külön vizsgálatot igényelnek. A temetés utánzásának játékából, a szertartás parodizálásából önmagában aligha értelmezhető a koituszra vonatkozó betét. A párzási jelenet nemcsak a halottas játékban, hanem számos más dramatikus szokásban is előfordul. A rítuscselekvések archaikus rétegébe tartozik nemcsak az európai paraszti kultúrában, hanem a természeti népek kultúrájában is a nemzés közösség előtti megjelenítése. E varázslatnak az ősök kultuszához való kapcsolódására több példa mutat, s így egyáltalában nem véledenül találjuk meg a rituális koitusz emlékeit a halottas játékokban. E kérdéskörhöz kapcsolódnak az obszcén megnyilvánulások is. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben is olyan ősi hagyatékról van szó, amelynek a pszichikai hátterében évezredek kultúrájának az emléke lappang. Gondoljunk csak az antik játékok obszcenitására, amellyel, ha nem is a kontinuitást, de a lelkiséget méltán kereshetjük. (Részletesebben 1. az iürotikus és fallikus megnyilvánulások című fejezetet.) A tudományos elemzés során a halottas játékok funkcionális kérdései fontos hangsúlyt kaptak. E problémakörben a kutatók eljutottak a primitív dráma kialakulásának kezdetéig. A népi dráma archaikus motívumai lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy a szokás különböző rétegeit egymástól elválasztva, és egymáshoz viszonyítva felvethessük a funkcionális kérdéseket. Ha példáinkat a történeti fejlődés szem előtt tartásával vizsgáljuk, bizonyos változásokat, új formákat állapíthatunk