Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

cipőt és miközben a bukszussal díszített abroncsot forgatják, ugrálva a zenére tánc közben nagy nyolcast kell formálniok, mindenféle meneteket és lugasokat alkotnak, de a labirintusos kanyargások után ismét újra egyesülnek."

141 Csadakozzon most ehhez itt közvedenül a bázeli kádártánc bemutatása 1754-ből. Bázelben a kádárlegények a hamvazószerdái felvonulás alkalmával járták el az abroncstáncot. „Legelöl 5 zenész haladt: 2 hegedű, 1 klarinét, 1 fagott és 1 oboa; azután 2 puskás céhlegény nagy ezüst Konekkel; ezeket követte az abroncslóbáló, akin fehér ing volt, bíborvörös nadrág sárga gombokkal, fehér harisnya, bársony és bőr cipő, fején pedig rózsaszínű sapka keresztbe ráfércelt koszorúkkal; haja bodorítva és púderozva volt; jobb kezében kis abroncsot vitt, abban 3 pohárral; a középső egészségpohár vörös, a másik kettő fehér borral volt töltve. Utánuk 13 ember ment, akik valamennyien úgy voltak öltözve, mint az előttük járó. Ezek nagy rugózó nyitott abroncsokat vittek, magasra tartva a kezükben olyanformán, hogy minden egyes ember egyik kezével az előtte haladó ember abroncsának a másik végét fogta, másik kezében saját abroncsának túlsó végét tartotta. Az előkelő emberek és a mesterek háza előtt megálltak és eljárták a táncukat, amelyet sokkal jobb és kellemesebb látni, mint leírni; hol kört formáltak, ugyanabban a pillanatban abroncsaikat a föld felé lendítették és átugrottak felettük; hol megfordultak, a karikákat maguk fölé fordították és úgy lóbálták őket, mintha zászlók lennének; majd sorokba tömörültek egymással szemben, utána meg újra szétváltak; most újra szoros kört formáltak úgy, hogy abroncsaikkal konkáv félgömböt alakítottak és ezzel az abroncslendítőjüket, aki beleállt, háromszor a levegőbe lendítették; majd a kádencia szerint újra széjjelváltak, abroncsaikat magasra emelték és egymásra rakták úgy, hogy félgömböt képeztek; végül újra széthúzták őket és kígyószerűen áttáncoltak egymás között, míg csak egy nagy kört nem tudtak alkotni, amelynek a közepébe beállt az abroncslendítő; ez azután a Prince Eugène induló hangjaira, magát teljesen a centrifugális erőre bízva, abroncsát a poharakkal jobbra-balra a feje körül, dereka körül és lábai alatt ádendítette, mégpedig akkora ügyességgel, hogy nagy ritkán esett le egy pohár; végül annak az úrnak az egészségére ivott a középső pohárból, akinek a tiszteletére táncoltak... A menet után egy kocsi haladt, amelyen három új hordó volt; a két kisebbiken rendesen felöltözött kádárlegények ültek, akik vígan kopácsolták a hordókat, a középső nagy hordón egy Bacchus trónolt, aki a bort kóstolgatta és a hordó tetején tölcséren keresztül öntögette a hordóba."

142 A vizsgálatot illetően számunkra különösen fontos a leírásból a Bacchus szereplése a felvonulásban. Más példák is említik a Bacchust a kádárok táncával összefüggésben. így pl. 18. századi adatok szerint a kádárok az abroncstáncot eljárták Drezdában, Lipcsében és Zittauban. Drezdában a szokás 1790-től Bacchus-ünneppé alakult.

143 Magát a táncot számos más helyről is említik a források, így pl. Nürnbergből, Erfurtból, Majna-Frankfurtból, Saarbrückenből, Strassburgból, Zerbstből, Bécsből stb.

144 141 Fehrie Eugen: i. m. 95-96. 142 Hoffmann-Krayer Eduard: Kleine Schriften zur Volkskunde. Basel, 1946. 36—38. 143 Schmidt I^opold: Das deutsche Volksschauspiel. Berlin, 1962. 161. 144 Fehrie Eugen: i. m. 95. A bőséges irodalomból: Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens, V. 1932-1933. 735754.;Jahrbuck des österrichischen Volksliedswerken, II. 1953. 83 kk.; III. 1954. 86 kk, 111 kk.; GeiglHerbert. Über der Reiftanz und Schwerttanz in Oberzeiring. Der fröhliche Kreis. Blätter für Volkstumpfsflege, XVIII. 1967. 8.; Kirnbauer Fran^j Der „Hütten bergerReiftanz". Wiener Zeitschrift für Volkskunde, XXXIX. 1934.; Süss Rolf. Zur Geschichte und Gegenwart der Freiburger Fasnacht. Masken zwischen Spiel und Ernst, Volksleben, 18. Tübingen, 1967. 114 kk.; Dörrer Anton: Tiroler Fasnacht. Innerhalb der alpenländischen Winter- und Vorfrühlings-bräuche. Wien, 1949. 229, 372.; Buschan George: Das deutsche Volk in Sitte und Brauch. Stuttgart-Berlin-Leipzig, 1922. 66 kk.; Weiss Richard: Volkskunde der Schweiz. Erlenbach-Zürich, 1946. 215.; Wolfram Richard: Die Volkstänze. Salzburg, é. n.