Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

termőképességet akarják átmenteni az új vetőmagba. így az individuális szellem helyett a termés tulajdonságainak a termékenységi erő megőrzésének és áttételének rítusai állnak a középpontban.

169 A vegetációs erő transzpozíciójáról számos kutatónál találunk hasonló felfogást. A vallástörténész Nilsson M. P. szerint az erő átmentése a cél az egyik vegetációs periódusból a másikba. Ez az aratási és vetési szokásokban szemmel láthatóvá válik, különösen amikor ember vagy báb áll a rítus középpontjában. Fejtegetésénél a természeti népek rítusaiból indul ki. Az óceániai szigedakók nyelvében ismeretes a mana fogalom, az irokéz indiánoknál a már korábban említett orenda, a sziú indiánoknál wakanda, az algonkineknél manitu. Mindezek különleges erőt jelentenek, amelyet valamely tárgyról vagy személyről át lehet vinni a másikra. Mana-t tulajdonítanak mindennek, ami különös képessége, jósága, nagysága stb. által tűnik ki, ami valamilyen módon felülmúlja a szokásost.

170 Nilsson M. P. kifejti, hogy a mana-\úx. megelőzte az animizmust, pszichológiailag eredetibb fokozatot képvisel, mint a lélekbe vetett hit. Azaz, az egyéni szellemekben való hitet megelőzte valamely ható erőbe vetett hit. Erre a kutatási irányzatra, amelyet praeanimi^mus vagy animati^mus néven ismerünk, később még visszatérünk. Számunkra most az a lényeges, hogy a vegetációs kultuszokban a kutatók jelentős része a praeanimizmus korából való erőt látja. A jó növekedést és a gazdag aratást az erő adja, amely segíti a növények gyarapodását. Nilsson M. P. rámutat arra, hogy a májuság, s az utolsó kéve mögött, illetőleg benne ott áll az erő, amely folytatólagos, állandó. így pl. amikor egy ágat letörnek, körülhordozzák, a szántóföldön vagy a ház előtt felállítják, az erőt adják vele tovább.

171 A növekedési erőnek az egyik vége felé haladó vegetációs periódusból az eljövendő vegetációs periódusba való átmentése mutatkozik meg számos mai európai agrárszokásban. így pl. amikor megőrzik az utolsó kévét, vagy pedig a magvaiból megsütik az ún. vetési kenyeret, amely gyakran állat alakú vagy ember alakú, és ezt azután tavasszal a mezei munkák megindulásakor kiosztják a szántást végző emberek és állataik között vagy pedig beleszántják a földbe.

172 Nilsson M. P. szerint, amikor az ember a kultúra fejlődési fokán eljutott az animizmusig, a növekedési erőt asszociálta a hit teremtményeivel és így azután feltűnt a gabonadémon, amelyet emberi alakok vagy bábok alakjában jelenített meg és ezek álltak a rítusok középpontjában. Mivel az erőt mindennel lehet asszociálni, ami a figyelmet magára vonja, így pl. az állatokkal is, amelyeket az ember észrevesz a szántóföldön — s ez teszi érthetővé, hogy a vegetációs démonnak gyakran van állatalakja.

173 Ezzel a problémakör bezárul. Nilsson M. P eljutott oda, ahonnan Mannhardt W. elindult. Az orosz kutatók közül különösen Propp V. J. hangsúlyozza az erő transzpozíciójának kérdését a népi szokásokban. A növekedési erővel kapcsolatos rítusokra elsősorban a tavaszi szokásokban mutat rá. Propp V. J. szerint az oroszoknál a növénykultusz fő ünnepe az úgynevezett rus%alnaja negye/a — pünkösd előtti hét — volt. Ennek az ünnepnek két formája van. Egyrészt a házakat nyírfaágakkal díszítették fel, másrészt az erdőben kiválasztottak egy nyírfácskát, amelyet ünnepélyesen a faluba vittek. Ezt az év egyik legnagyobb ünnepeként tartották számon. Propp V.J. a nyírfa tiszteletének magyarázatát abban látja, hogy tavasszal elsőként rügyezik és úgy vélik, hogy a nyírfa különös növekedési erővel rendelkezik, amely erő a fa csúcsában és ágaiban rejtőzik. A fa körüli szertartásnak az alapgondolata az, hogy ezt az erőt az erdőből ki kell hozni és át kell adni a szántóföldnek és az embereknek. A kivágott nyírfát többnyire a rozsföldre dobták. A szokást kísérő énekből világosan 169 Stránská D., 1932-1933. 203 kk. 170 Nilsson M. R, 1941. I. 37.; Az orendahoz stb. Róheim G., 1914. 94 kk. 171 Nilsson M. R, 1941. I. 46. 172 Nilsson M. R, 1941. I. 144. 173 Nilsson M. R, 1941.1. 46-47.