Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.
pácienst s ajánlotta magát a vendégek szolgálatára. A jelenlevők megkérdezték, hogy mi legyen a fizetség, amire a borbély egy táncot kért. A játék dalolással és tánccal fejeződött be. 44 A mesterségek közül gyakran került megjelenítésre a kovács. A bálványosváraljai (Szolnok-Doboka m.) fonókba rongyosan, kormosán, füstösen mentek a játékosok. Egyikük bőrtarisznyában vitte a szerszámokat: kalapácsot, harapófogót és ollót. Sajátos, hogy a megjelenés után nyomban táncoltak, azután a tűzhelyből parazsat tettek a szoba közepére, körbehasalták és fújták, élesztették. Azután elővették a szerszámokat és minden jelenlevőt megpatkoltak. 45 Mérán (Kolozs m.) a kovács az asszonyával, a banyával ment be a fonóba. A banyó, aki egyébként a csúnya farsangos (maszkás), a kovácstól függedenül is megjelent a fonóban egy másik társsal, a lopóval. A banyó öltözete rongyos kalotaszegi ruha volt, arcát rossz kendő fedte. A kováccsal való jelenetben a mester a banyót megvasalta, s közben el-elkapott egy fonóbelit is, akinek a csizmája sarkát ütögette. A néma játék, a rögtönzött tréfálkozás után a fonóbeliekkel együtt daloltak és táncoltak. Példák a tánchoz kapcsolódó nóták közül: Illik a tánc a cudarnak, Minden rongya fütyög annak. Tra-la-la-la-la-la-la-la-la La-la-la-la-la-la. Aki ezt a táncot járja, Száradjon el keze-lába. Jaj a-j a-j a-j ah, j a-j a-j a-j a-j ah. Jaj a-j a-j a-j a-j a-j a-j a. Addig egye fene magát, Ameddig ér ez a kabát-ja Ja-ja-ja-ja stb. Addig törje a nyavalya, Ameddig ér a condra Ja-ja-ja-ja stb. 46 Sályban (Borsod m.) a kovács a feleségével és vagy három gyereknek öltözött játékossal ment be a fonóba. Kaszaüllőt, kalapácsot, rossz edényt, rossz fazekat vitt magával. Az üllőt beverte a szoba földjébe, s munkához látott. Az asszony egy zsákban szalmát vitt, a szoba közepére szórta. A gyermekek kiabáltak: - Édesanyám ehetném, édesanyám ehetném... A kovács szólt az asszonynak: - Nó, asszony, rakjál tüzet! Az asszony elővette a gyújtót, mintha a szalmát meg akarná gyújtani. A háziasszony erre megrémült: -Jaj, nem gyútol itt, nem gyútol itt tüzet! 44 Saját gy., Tóth Irén közlése, 1973. 45 Vincke Lajos: i. m. 11. 46 Makkai Endre-Nagy Ödön: i. m. 92.