Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

Ezt követően a betyárjáték résztvevői lassan megindultak kifelé, s a következő nótát dalolták: KÉREZTETŐ: — Kedves házigazda! Kedves lányok, legények, asszonyok! A szíves vendéglátást mindannyiunknak a nevében megköszönöm. Jó éjszakát kívánok. A szamosszegi betyárjátékkal kapcsolatban szükséges még elmondanunk - ez voltaképpen a többi változatra is vonatkozik —, hogy az itt közölt szöveg alkalmanként variálódott. Szó szerint pontosan sohasem mondták a szöveget, olykor beletoldtak, olykor esetleg kimaradt valami, gyakran a miliőnek, az érdeklődésnek megfelelően aktualizáltak, rögtönöztek, különösen vonatkozott ez a dalbetétekre, amelyek — a szorosabban kapcsolódók kivételével - szinte fonóról fonóra változhattak, s különösen ott, ahol jó dalos társaság volt, a játéktól függetlenül fűzték egymásba a nótákat. Megjegyzendő azonban, hogy már a két világháború közti időszakban a dalrepertoárra a népies dalok, műdalok, magyar nóták igen erősen rányomták a bélyegüket, amint a fenti példákból is jól kitűnik. Ahogy a népszínművek tért hódítottak a falusi közösségekben, fokozatosan úgy cserélődtek a régi dalok az újakkal. Sajnos, a népi színjátékra is igen erős hatással voltak. Több szereplő - különösen a betyáralakok — mintha csak az operettszínpadról vagy jobb esetben a népies városi színdarabokból került volna a paraszti játékok alakoskodóinak a sorába. Néhány figura azonban kétségkívül jellegzetes, pompásan egyénített és karikírozott személy, különösen a kereskedő, a csapláros és a bakter. Több ugyanazt mutatja, hogy megvoltak a népi színjátszás paraszti közösségen belüli feltételei, azonban számos tényező hatására téves irányba fejlődtek, de ennek is útját állta a társadalmi, gazdasági átalakulás olyannyira, hogy napjainkban már a legidősebbek is csak néhányan emlékeznek a hajdanvolt fonóbeli színjátszásra. Dramatikus szokásainkban a betyár sajátosan magyar népi-történeti alak. A magyar folklórhagyomány dramatizált figurája a betyár mellett a pandúr, a csendőr, a kupec, a bakter és a kocsmáros is. A betyár a népi drámában többnyire általánosított figura. Csak kevés példában szerepel néven nevezett betyár-hős. A. betyár úgy jelenik meg a népszokásokban, mint több dalban, balladában, rabénekben és mondában: egy típust képvisel, olyan népi hőst, vagy inkább történeti genre-alakot, aki a néphagyomány, a folklór folyamatában kapta meg karakterisztikus vonásait. A magyar betyárjátéknak a szomszédos népek hasonló hagyományával való kapcsolatáról nem beszélhetünk. Az autochton kialakulás és a repertoárban való önálló megjelenés kétségtelen. A magyar betyárjáték kialakulása a 19. század elejére tehető. Dömötör Tekla azt hangsúlyozza, hogy a betyár játékok elterjedésének nyugati határa a magyar nyelvterületen húzható meg.

35 Fakólovam lábanyomát Kilenc pandúr két csendbiztos járja, Jöttömet a tömlöctartó Szegedébe, jaj, de régen várja, Elittam a becsületem, Kirúgták a földet is alólam, Pedig-pedig valamikor, Ráncosképű öregasszony, Egyedenegy reménysége voltam. Ha felkötnek, ha meghalok, Nem lesz, aki elsirasson engem, Nem visznek a temetőbe, Árokparton fogok megpihenni, Nem lesz virág a síromon, Nem hull rám a szentelt föld göröngye, Csak egy öreg fehérhajú, Ráncosképű öregasszony, Titkon ejtett, lopva hullott könnye. * * * 35 Dömötör Tekla: A magyar néphit és népszokások - Kelet és Nyugat között. Ethn., LXXV. 1964. 195.