Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

rázatot kerestek, amely az ember és a növényzet között álló szellemlényt feleslegessé teszi. A vegetáció démonait felcserélték az erő fogalmával. Tisztában voltak azzal, hogy valami bat, az emberek valamivel hatni akarnak a vegetációra, a folytonosságot meg akarják tartani, meg akarják őrizni és a rítusok tükrözik is azt a nyilvánvaló erőt, amely a vegetációt a látszólagos elmúlásban is élted az új periódus számára. Mivel ez elmélet szerint a növényzetet nem képviseli, nem szimbolizálja, nem személyesíti meg olyan lény, amely a növényzetből kilépve, attól elválva megmenti az általa képviselt növényt a teljes elpusztulástól és a megfelelő időben új életre serkenti azt, a kutatók egy szabálytalan fogalmat tettek ennek a lénynek a helyébe, amely viszont ugyanakkor lényegében magában foglalja ugyanazt a funkcionális szerepet, mint amit a vegetációs démon hordozott. Véleményem szerint ebben az esetben a problémának kétirányú közelítéséről van csupán szó, és a két elmélet között a mély szakadék többnyire formai jegyekben gyökerezik. A további észrevételek előtt vizsgáljuk meg az általam az erő transzpozíciójának nevezett elméletet. Liungman W. a Mannhardt-féle vegetációs démon helyébe a növényi világba beleszületett szent erőt teszi.

161 Az erőnek vagy a hatalomnak azt a fajtáját, amely a vegetációban specializálódott. Ezt a mana fogalommal jelöli, mint előtte mások.

162 Mint láttuk, Liungman W. a vegetációs isten létezését nem tagadja, csak mivel Mannhardt W. fejtegetéseiben nem veszi figyelembe a szokásos különbséget a kötött lélek és a szabad szellem és az emberrel bizonyos kapcsolatban álló démon között, óvatosan azt hangsúlyozza, hogy nem szabad elfogadni a Mannhardt-féle kollektív vegetációs démon létezését a néphitben, anélkül azonban, hogy tagadni kellene a népi elképzelésben egészen másképpen létrejött vegetációs isten létezését. így tudja azután megmagyarázni az áldozatokat, amelyeket a vegetációs isteneknek mutattak be, amelyek célja az erő megújulásának biztosítása volt.

163 Von Sydow C. W., akinek a teóriájával részben már foglalkoztunk, erősen hangsúlyozza, hogy a Mannhardt W. által tárgyalt hiedelmek sohasem animisticusok, hanem rivisticusok vagy orendisticuj"ok.

164 Ebből következően és ennek megfelelően az elsőre és az utolsóra., mint amelyeknek kiemelkedő szerepe van a mezőgazdasági szokásokban, az orendizmus, azaz az erővel telített dolgok elméletét alkalmazza. Vizsgálódása a szokásokat, a néphiedelmet illetően teljesen leszűkül az elsővel és az utolsóval kapcsolatos jelenségekre. Von Sydow C. W abból indul ki, hogy az utolsó kévéhez fűződő szokásokat nem lehet megérteni, ha csupán aratószokásoknak tekintjük. Kapcsolatba kell hozni a népéletben előforduló összes többi elképzeléssel, amely különös figyelmet szentel bármilyen fajta utolsónak. Az utolsót azonban kapcsolatba kell hozni az elsővel, amely némely tekintetben más aspektust nyer, azonban az utolsóval mégis tökéletesen hasonló, megfelelő jelenség. Von Sydow C. W az első és az utolsó kéve magyarázatához egy képletet állít fel, amelyet extern és intern dominánsnak nevez. Az extern és az intern domináns, ill. dominálás fogalmával igyekszik megmagyarázni mindazokat a jelenségeket, hiedelmeket, amelyek az első és az utolsó kévéhez, ill. általában az elsőhöz és az utolsóhoz fűződnek. Itt kap fontos szerepet az erő problémája. Vannak ugyanis bizonyos dolgok, tárgyak, jelenségek, amelyek a megfigyelőben, a szemlélőben felkeltik a figyelmet és egyúttal azt az elképzelést inspirálják, hogy valamilyen különleges erővel függnek össze, illetőleg bizonyos tárgyakban különleges erő lakozik. Ebben a tekintetben a szokadan az, amely a figyelmet egyrészről a külsődleges irányban uralja és 161 Cocchiara G., 1962. 387. 162 Uungman W., 1937-1938.1. 341., A mana kérdéshez 1. Róheim G., 1914. 68 kk.; Pavelescu Gh., 1945. 65 kk. 163 Uungman W., 1937-1938.1. 340-342. \64 Sydow C W., 1948a. 94.