Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

Az ének alatt bevonultak a szobába. A szoba közepére két széket tettek és arra helyezték a halottat. A pap és a kántor a fejéhez állt, a többiek a halott körül félkaréjban helyezkedtek el. A siratok jajgattak, s különböző, olykor obszcén szöveget mondtak. így pl.: — Mindene megmeredt, csak a töki lágymeleg! — Jaj, jaj, ki fogja már bedugni, ahol csurog, csepeg? — Jaj Lina, Lina, hol maradt a vina! — Tudtam én ezt hajnalba, mikor felmászott a bögyörő az ablakba. — Jaj, jaj, már meghaltál, de meghalhattál volna már évekkel ezelőtt! — Jaj, ki eszi meg a töltöttkáposztát?! A pap és a kántor a prédikáció előtt rögtönzött szöveget énekelt. így pl.: PAP: — Ettem pirító s kenyeret! KÁNTOR: -Jó olajosan! Pap: — Ettem paszulyt ecetesen! KÁNTOR: — Áll a csákány egyenesen! PAP: — A porta a Ferié! KÁNTOR: — Nem igaz! A porta közös! Az énekes párbeszédet követően a pap a keresztjét felemelte, jelezve, hogy elkezdődik aprédikááó: Kedves kantestvérek, vagyis fekete sereg! A fekete fene egye meg a fejeteket. Ti azt gondoljátok, hogy e halott egy döglött gólya, pedig ez nem gólya, hanem mindnyájatoknak a sógora. Ez a halott majd felmegyen a hegyek hegyére és onnan fűrészel a fejtek tetejére. Itt fekszik előttetek a szűz Lina, aki hét évig volt Ajakon virtinglis kurva. Eletében szüzességét soká megtartotta, egészen hétéves koráig, de ekkor feltörték a daliás legények tartalmát a lába közének. Sajnálattal vesszük hirtelen jött halálod, hogy utoljára a disznóólban pinázott. Nem halt ő meg, csak mélyen aluszik, most alussza álmát és egyedül hagyott magában egy csákányt. Nem hagyott ő rátok semmiféle vagyont, csak egy nagyon jó örökséget, hogy éltetekben sokat keféljetek. A kántor búcsúztatója: Ne sírjatok, hogy itt láttok, most indítom hozzátok a búcsúzásom. Elbúcsúzom én már a nádfedeles kis háztól, a nyárfasortól, a hármas fotballtól, gyepes udvartól, tapasztott faltól, túrós tésztától, Csuka Feritől, Ormos Mariskától, Lakatos Gézától, a rossz bakancstól, görcsös spárgától. Szóval elbúcsúzom én már mindentől, barátaimtól, mindenféle hozzámtartozóimtól, csak egytől nem tudok elbúcsúzni, attól a daliától, akivel én mindig játszottam. (A búcsúztató elhangzása után a pap szentelővel meghintette a halottat, a siratókat, az ágyat és a közönséget. A füstölővel „bebüdösítette" a házat.) A jelenet végén a pap és a kántor énekes párbeszéde következett: PAP: — Ahány szem van a padotokon. KÁNTOR: — Annyi pattanás legyen a farotokon. PAP: — Páter noszter.