Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

ismeretes a magyar nyelvterületen. A fonóbeli lovasjátékok általában az A típusba tartoznak, kivéve a szatmári lovasfarsangost, amely ugyancsak a fonóban került bemutatásra, s a B típust képviseli. A ló megjelenítésére a fonóban főleg Észak-, Kelet-Magyarország és Erdély területéről vannak példák. Tiszacsegén, ahol a ló-alakítást alkalmam volt megfigyelni 1973-ban s 1982-ben egy játékos vetélkedő kapcsán, a jelenet neve: lovaspócirka. (Apócirka a fentebb említettpacurka, pócurka változata, s ez is bizonyítja, hogy az elnevezés utótagja az alakoskodásra vonatkozik, s nem kifejezetten az alkalmakra, amint azt a farsangos megjelöléssel kapcsolatban is említettük.) A lovaspóárka Tiszacsegén a fonóbeli játékok közé tartozott. A fonó megszűnésével a játékok is háttérbe szorultak. A fonóba érkező játékosok a gazdától vagy a gazdasszony tói szállást kértek. Érdeklődtek, hogy ki a bíró, mert idegen országból jöttek és jelentkezniök kell a bírónál. Eközben a fonóbeliek helyet adtak a játékosoknak. A lányok körben ülve fontak. A fonóban jelenlevő legények a szoba közepén kis székeken ültek, s amikor a játékosok megérkeztek, a lányok mögé álltak, hogy megfelelő hely legyen a jelenethez. A lóval érkező huszár fakardot vagy egy napraforgó s zárat kötött az oldalára. Arra törekedett, hogy ne ismerjék fel. Ha nem volt katonasapka, papírból készített csákót magának. Bajuszt korommal festett, arcát erősen belisztezte. A beköszöntőt, bekéretést versben mondta. Sajnos, már nem találtam olyan adatközlőt, aki a jelenet verseit ismerte volna. Szerencsére azonban Papp Józsefnek korábbi kutatása során még sikerült a huszár rigmusaiból néhány strófát, amelyekre itt hivatkozunk — az azóta már meghalt Botos Imre 83 éves parasztembertől — lejegyeznie. Papp József nyomán közlöm az egyes versszakokhoz kapcsolódó játékra utaló megjegyzéseket is. (Figyelemre méltó azonban, hogy 1982-ben a játék színpadi bemutatása alkalmával ugyanez a szöveg hangzott el. A hagyomány felelevenítésének tehát megvoltak a feltételei.) Szalmavárábul érkeztem hozzátok, Derék vitéz vagyok, láthassátok. Éles fegyveremtől meg ne ijedjetek. Hóha, tököm, hóha! (A ló a lányokhozfarol, nyihog, rugdalózik.) Amikor Rákóczinak fővezére voltam, Az erdőben tövis bokrokkal megvívtam. Verebek árnyékát mind földhöz vagdostam, Gólyakoppantyúkkal békákat kapdostam. Hóha, tököm, hóha! (A huszár kardfávaljobbra-balra csapkod.) A miskolci piacon, hogy ott szédelegtem, Erszényemet minden pénzemmel elvesztettem. A gatyám ülepe is akkortájt kilyukadt, Az öcsém most a lyukon nézi a lányokat. Hóha, tököm, hóha! (A huszár a lyukas nadrágzsebjén ki-kidugja az ujját.) Eladnám a lovat, száz forint az ára, Akinek nem tetszik, csapja háromszázra. A cigánynak nagyon érte a szíve, Legyen az ördögnek legkedvesebb híve. Hóha, tököm, hóha! (Eközben a ló ficánkol, hogy lássák, milyen kitűnő állat.) Nem adom, nem adom a beste kutyának, Szíve szakad érte a magyar huszárnak. Nem adom, nem adom, Inkább agyoncsapom! (Ekkor a huszár kardjával rávág a ló fejére, azaz a fazékra, amely darabokra törik.) A játék a ló megölési mozzanatával fejeződött be. Előfordult, hogy a játékosok felfedték magukat, s akkor egy fordulót közösen táncoltak, daloltak és azután továbbmentek. Olykor egy este négy-öt fonóba is betértek.