Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.
hogy felírják, amit lefoglalnak. Sorra vették, hogy már ingóság nincs, mert a malacot, a tyúkokat megették, a bort megitták, így nem maradt más: a menyasszonyt kell elárverezni. A bíró mondott egy kikiáltási árat. A jelenlevők ráígértek. A kisbíró egy-egy licitálásnál dobolt. Végül a vőlegény mondott egy összeget és övé lett a menyasszony. Ezután az alakoskodókat megvendégelték. A foglalkozást, illetőleg a genre-alakokat megjelenítő játékok kedvelt és gyakori szereplője volt a csikós, a gulyás, a betyár, a huszár, a cigány és a koldus. Idevonatkozóan Békésből való példáimat említem, amelynek lényegében megegyező változatai az alföldi falvakban széles körben — s nemcsak a lakodalomban - ismeretesek voltak. A pásztorok öltözetében volt a legkönnyebb megjelenni, mivel a beszerzése nem jelentett gondot. Az arcot bemaszkírozták, bajuszt ragasztottak vagy festettek, s lényegében készen állhattak a megjelenésre. A huszár és a betyár öltözete sem okozott nehézséget. Egy régi (vagy akár új) katonaruha, sapka (esedeg maguk készítette csákó), csizma csengős sarkantyúkkal, valamint egy kard tartozott a huszár kellékeihez. A betyár gatyában, fehér vászoningben, piros vagy fekete mellényben, pörge kalappal és csizmában jelent meg. Az oldalán neki is rendszerint kard csörgött, vagy mint a huszárnál, karikás ostor volt nála. Ezek a játékosok általában együtt, egy csoportban jártak. A lakodalomban egy fordulatra felkérték a menyasszonyt. Megvendégelték őket, s azután eltávoztak. A genre-jelenetek legkedveltebb alakja volt a cigány. Rendszerint cigány asszonynak öltözött. A cigányasszonyt alakító játékos színes, rikító ruhát vett fel, nagy mellet készített, pirosra festette az arcát, kosarat vett a kezébe. Volt, aki állapotos cigány asszonynak öltözött. A nőt, asszonyt alakító jelenetekben gyakran szerepelt a menyecske. Hasonlóan a cigányasszony maszkjához, az alakoskodó legénynek csuhéból, rongyból vagy szalmából mellet csináltak, farához egy párnát erősítettek, arcát kipirosították, fejét bekötötték, s hosszú női ruhába öltöztették. Jelenete abból állt, hogy kacérkodott, farát és a mellét mutogatta. Annak pedig, aki fogdosta vagy a ruháját húzgálta, fakanállal a kezére vert. Kismarján a menyecskével ment a férje is, aki a következő szavakkal mutatkozott be a násznépnek: — Én vagyok Lyuktágító János, ez meg a feleségem, Szeglágyító Sára. Gyakori alakoskodó volt a terhes asszony is. A játékos többnyire párnával nagy hasat készített magának. Általában több maszkos alakkal jelent meg a lakodalomban. Az alakoskodók célzásokat tettek arra, hogy nemsokára a menyasszonynak is olyan lesz a hasa. Egy játékos hirtelen felkiáltással a menyasszony hasára mutatott: - Ni, ni, nézzék csak, már domborodik! A jelenlevők önkéntelenül is odanéztek, s ezt a pillanatot a maskurások kihasználták: az asztalról nagy hirtelen süteményeket, borosüvegeket kapkodtak le és elrejtették a tarisznyájukban. Konyáron a hívadanok gyakran öltöztek házaspárnak, terhes asszonynak. A házaspár jelenetben az asszony többnyire terhes nőként mutatkozott. Mindkét szereplő férfi, legény. A női ruhába bújtatott legény az arcát kifestette, száját kipirosította. A férjet alakító legény szintén arra törekedett, hogy az arcát ne ismerjék fel. Korommal mély ráncokat húzott az arcára, bajuszt festett, olykor csepűből szakállt erősített az állára. Tollseprős kalapot tett a fejére, kopott ruhát öltött fel. Hangjukat elváltoztatták. Először együtt táncoltak, majd néhány vendéggel. Itallal s kalácsfélékkel kínálták meg őket. A házaspár jelenete a részeg ember és felesége jelenetéhez áll közel. Ez csak a formai megjelenítésre vonatkozik, amennyiben a részeg ember és a felesége, mint házaspár a fendvel szinte azonos öltözetben jelent meg. A házaspár alakítás, a férfi nőnek öltözése nagyon gyakori a népi játékokban, az alföldi néphagyományban általánosnak tekinthető. 114
