Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

1. A kaszálási verseny és az embernek a kévébe való belekötözése. 2. A gabonaszellem vagy helyettesítőjének megölése. 3. Az aratótábla látogatóival vagy a mellette elhaladókkal való bánásmód.

128 Kifejti, hogy az aratási szokások ősi gondolatformákon alapulnak és a primitív rítusok bélyegét viselik. Ezek jellemzői: nincs meghatározva, hogy ki legyen a részt vevő személy, nincs meghatározva a rítus helye, az bárhol végbemehet; a rítusok inkább mágikusak, mint kiengesztelőek. A szellemlények rokonszenvét nem áldozatokkal, imádsággal vagy dicsérettel akarják megnyerni, hanem különböző szertartásokkal, amelyekről úgy hiszik, hogy befolyással vannak a természet menetére fizikai rokonszenv alapján vagy azáltal, hogy a rítus és a hatás, amelyet a rítussal el akartak érni, hasonló. Pl. az utolsó kévét nehézzé teszik, hogy a következő évben súlyos legyen a búzaszem. Frazer J. G. így összegezi idevonatkozó fejtegetéseit: „Amint a tavaszi szertartásokban a fa szellemét mind a fa, mind az ember képviselte, az aratási szokásokban a gabona szellemét az utolsó kéve képviseli, de az a személy is, aki levágja, megköti, kicsépeli. A személy és a kéve azonosságát mutatják a következők: a férfinak vagy a nőnek ugyanazt a nevet adják, mint a kévének; a férfit vagy a nőt belegöngyölik a kévébe. A gabonaszellemnek ugyanazt a megtermékenyítő hatást tulajdonítják, amelyet állítólag a fa szelleme gyakorolt a növényzetre, az állatokra, sőt a nőkre is. így a gabonaszellemnek a növényzetre való állítólagos befolyását mutatja az a gyakorlat, hogy az utolsó kéve magjait (amelyről feltételezik, hogy a gabonaszellem lakozik bennük) tavasszal elszórják a friss vetésben, vagy összekeverik a vetőmaggal."

129 Ezen a helyen a gabonadémonokra vonatkozóan nem hozunk részletező példákat. Az adatok összehasonlító vizsgálatával külön foglalkozom. Korábban már láttuk, hogy Mannhardt W. megalkotta a gabonadémonok fogalmát. Frazer J. G átveszi a készen kapott adatokat és a természeti népektől származó párhuzamokkal részletesen kibővíti. A Mannhardt W. művében kevésbé megmagyarázott vagy még nyílt kérdésként álló problémákat az adatok sokaságának felsorakoztatásával igyekszik megvilágítani. Általában helyesnek minősül az a vélemény, hogy Frazer J. G fenntartás nélkül elfogadja Mannhardt W. elméletét úgy, hogy mindig hozzáidomítja azokat a maga rendszeréhez.

130 Az agrárszokások fő mozzanataira vonatkozóan fentebb három pontba sűrítve láttuk Frazer J. G. nézetét. A három csoportba lényegében azok a szokások tartoznak, amelyek aratás kezdetétől aratás, illetőleg a cséplés befejezéséig valamilyen vonatkozásban kapcsolatba hozhatók a gabonaszellemmel. Mindazok a szokások, cselekmények, amelyek pusztán a mágikus tevékenység körébe tartoznak (mint pl. a rituális evés, a derékfájás elleni cselekedetek stb.), külön csoportot képviselnek. Mint arra már utaltam, Frazer J. G. rendszerében teljesen külön kell választanunk a termékenységi mágiára vonatkozó elveket és ugyancsak külön kell megvizsgálni az aratási démonokra vonatkozó fejtegetéseit. Az eddigi irodalomból úgy tűnik, hogy Frazer J. G azoktól a kutatóktól kapta a legélesebb bírálatot, akik ezt a két csoportot, a mágikus tevékenységeket és a szellemlényeket azonos nézőpontból vizsgálják Frazer J. G eszmerendszerében. A gabonaszellemek megjelenése az egyszerű mágiával szemben magasabb fokot jelent. Frazer J. G. bizonyos fajta primitív vallás meglétéhez köti a démonok, szellemek, istenek kialakulását. A mágia és vallás elveinek összevetése nyomán kitűnik az az alapvető különbség, amely a kettő között a fejlődés során kialakult. Közismert Frazer J. G. evolucionista felfogása. Mivel a mágiát a vallás elé helyezte, ezzel egyúttal a személyes lények megjelenése is a mágia eszmerendszerének bizonyos fejlődési foka után következett be: „A mágia és a vallás alapvető elveinek vizsgálata annak feltételezésére ösztönöz, hogy az emberiség történetében a mágia megelőzte a vallást. A személyes lények fogalma nyilvánvalóan bonyolultabb, mint a képzetek hasonlóságának vagy érintkezésének egyszerű 128 Frayer]. C, 1928. 620. 129 Frayer). G., 1965. 248-249.; L. még Maclean C. L, 1964. 204. 130 Cocchiara G., 1962. 408.