Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

vidám játékok, jelenetek hosszú időn át tartják magukat, szinte örökérvényűek és a legkülönbözőbb korokon át megőrződnek, aktualitásukat funkciójuk tekintetében gyakorlatilag soha el nem veszítik. A fenti színjátékok valószínűleg nem álltak elszigetelten. Feltehetően más helyen is bemutatásra kerültek. Amíg újabb adatok nem bukkannak elő, úgy tűnik, hogy ezeket a jeleneteket illetően Sárrétudvari volt a hagyományt kialakító hely és a játékok innen kerültek tovább. A közeli Püspökladányból vannak biztos adatok a gulyásjelenet bemutatására. A közlés szerint a játékot Püspökladányban a hívadanok mutatták be a lakodalomban. Vacsora közben tértek be a lakodalmas házba. Megkínálták őket és kívánságuknak megfelelően egy táncot eljárhattak. A jelenetet többnyire szegényebbek lakodalmán adták elő.

60 A püspökladányi variáns minden kétséget kizáróan a szélesebb körben való elterjedés lehetőségét bizonyítja. A kanász-, a csikós- és a csőszjelenet szerzőségének kérdésével kapcsolatban csak feltevésekre szorítkozhatunk. Valószínűleg népi verselő szerzeményei ezek. A kéziratos vőfélykönyvekből kitűnik, hogy számos vers, köszöntő, tréfás szöveg szerzője parasztember volt. Különösen tanulságosan bizonyítható ez a már említett Hegedűs Imre sárrétudvari parasztember vőfélykönyvéből. Ebben a kéziratos könyvben népi levél, rigmusok, első világháborús eseményről szóló vers stb. olvasható, amelyeket minden valószínűség szerint a könyv tulajdonosa szerzett. Viszont mind a Hegedűs Imre, mind a Szekrényesi Lajos kéziratos könyvében azonos szöveggel találjuk a fenti jeleneteket. Feltehető, hogy mindkettő egy korábbi forrásra vezethető vissza. Az elterjedés láncszemei voltak a kéziratos könyvek. A szerzőség kérdésénél tekintetbe vehetjük a debreceni kollégium diákirodalmának szerepét is. Az ezzel a kérdéssel foglalkozók rámutattak arra, hogy ez az irodalom, költészet a kollégiumi diákkörökből kiindulva divatossá lett az iparosok között, majd a parasztság körében is. Erre a költészetre a felvilágosodás szelleme nyomja rá a bélyegét és témáiban, stílusában a népies modorhoz közel áll. Több ponton bizonyíthatóan közvetítőül szolgált a magasabb irodalom és a folklór között.

61 A népi közösségbe visszakerülő diákoknak, papoknak, kántoroknak fontos szerepük volt a népi, a paraszti kultúra alakításában.

62 Feltételezhetjük tehát azt is, hogy a fenti jelenetek szerzője a népi, szegényparaszti közösséggel azonosuló, közöttük élő falusi értelmiség volt. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az iskoladrámák hatása sem.

63 A bemutatott jelenetek távolabbi kapcsolatairól természetesen nem beszélhetünk. A hasonló gazdasági, társadalmi helyzet azonban egymástól függeden, kapcsolatban nem álló területeken hasonló motívumokat hozott létre a néphagyományban. Az idevonatkozó kérdések, párhuzamok közül az orosz népi színjátékokra hivatkozunk. Orosz területeken, éppen úgy mint nálunk, a 18—19. században és a 20. század elején terjedtek el a mindennapi életből merített jelenetek, játékok, maszkok. Az ún. zsánerképek, figurák igen kedveltek, népszerűek voltak. Csicserov V. I. rámutat arra, hogy az orosz népi játékok, jelenetek, maszkok sokszínű változatosságban ábrázolták az uralkodó osztályok képviselőit, a különböző nemzetiségű és a különböző foglalkozású embereket. A 20. század fordulójára szatirikus népi színjátékokká alakultak, éles társadalmi tematikájuk volt. Az el60 Dorogi Márton: Gulyásozás. Népr. Közi., II. 1957. 3-4. sz. 264-266. 61 Bán Imre—Julow Viktor. Debreceni diákirodalom a felvilágosodás korában. Budapest, 1964. 11, 14, 18. 62 Ortutay Gyula: Az iskolai nevelés szerepe parasztságunk kultúrájában. Ethn., LXXIII. 1962. 509. 63 Dömötör Tekla: Népies színjátszó hagyományaink és az iskoladráma. In: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Evkönyve az 1952—53. évre (szerk.: Kardos Tibor). Budapest, 1953. 194—218.; Uő.: Történeti rétegek a magyar népi színjátszásban. Ethn., LXVIII. 1957. 253-268.