Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

kezdett. Néhányszor összeütötte a sarkát, ütemesen tapsolt, s a csizmája szárát ütögette. Ez csupán pár pillanadg tartott, majd a választott táncosával és az állongatottakkal — 8—10 pár - együtt táncolta a lakodalom első táncát. A fu/Iér csak néhány lépést tett a párjával, akit átadott egy általa felszólított vendégnek, hogy azután a táncba állítást tovább folytathassa. A második tánc az ún. ismerkedő tánc volt. A vőfély erre is állongatott. Az ismerkedő táncra először a szülőket, majd a násznagyot a násznagynéval, majd a menyasszony fiútestvéreit a vőlegény leánytestvéreivel, illetve fordítva, végül a meghívott vendégeket állította táncba. A harmadik tánc rendszerint a hívatian alakoskodók tánca volt. Mint említettük, a vacsora után érkező maszkos alakoskodókat egy táncra beengedték, akik többnyire a tánc előtt bemutatták tréfás jelenetüket. Éjfél körül volt a s%akácsass%onyok tánca. A szakácsasszonyok teendőik elvégzése után bementek a szobába, s a vőfély megfelelő táncosokat állongatott nekik. A következő fontos szertartásos jellegű tánc a menyasszonytánc vagy az új asszony tánc. A kontyolás után, amikor a menyasszonyi ruhából menyecskeruhába öltözve az új asszonyt bevezették a szobába a násznép közé, eljárták a menyasszonytáncot. Az új asszony bevezetését, táncba állítását a vőfély végezte. A menyasszonytánc után a vendégek az asztal mellé ültek, sült tyúkot, kalácsféléket fogyasztottak, majd a bériszelők tánca következett, amit úgyszintén a vőfély állongatással kezdeményezett. E tánc után a menyasszony vendégei eltávoztak, s visszamentek a menyasszony szüleinek a lakodalmas házába. A lakodalmi vacsora megkezdésétől a hajnalig tartó időszakban a fontos funkciót betöltő táncokon kívül a lakodalom szertartásával szorosan össze nem függő cselekvések történtek, amelyek a jelenlevők szórakozását, mulatását segítették elő. Tréfás jelenetekre már a vacsora alatt sor került. A játékok, a tréfák irányítója, kezdeményezője rendszerint a vőfély, aki gyakran tényleges szereplője is volt egy-egy jelenetnek. A szórakoztatást, a nevetést szolgáló tréfás cselekvések között gyakori volt a tyúkrepítés. Akkor került rá a sor, amikor a lakodalmi vacsorakor a sült tyúkot tálalták. A szakácsasszonyok a sült tyúk lábát spárgával a vőfély csuklójához kötötték. A vőfély elsőként a násznagynak nyújtotta át a sült tyúkot, aki a tányérért nyúlt, s amikor azt megfogta, a vőfély a tányért elengedte, s a kezét magasba emelve felrántotta a csuklójára kötött tyúkot. A jelenetet a résztvevők nagy nevetése kísérte. Nagy derültséget váltott ki a násznagy megtréfálása, aki az üres tányért tartva nézhette, hogyan repül a tyúk. A násznagyot tréfáló szokás volt az is, amikor két egymásra helyezett poharat nyújtottak át a násznagynak azzal a feladattal, hogy a felső pohárba töltött bort úgy igya meg, hogy a poharak ne dűljenek el, s az alsó pohárban a víz benne maradjon. A produkciót élénk figyelemmel kísérte a násznép, s elismerés vagy nevetés zárta le a jelenetet aszerint, hogy sikerült-e vagy sem a násznagynak a feladat megoldása. Nádudvaron a koszorúslegények és a koszprúsleányok egymást a következőképpen tréfálták meg. A lakodalmi vacsora felszolgálása után a koszorúslegények, akik a munkát a fuller vezetésével végezték, a konyhában fogyasztották el a vacsorájukat. A koszorúslányok a vacsora alatt csontot gyűjtöttek, tyúklábat, nyakat stb. Tányérra rakták, leterítették s beküldték a koszorúslegényeknek jó étvágy kívánásával. A tréfát a legények viszonozták: a tyúk nyakát egy tányérra tették, s az egyik végéhez két főtt tojást helyeztek. Vagy: a tyúk lábszárcsontját, ahhoz a kakas heréjét tették és egy másik tányérral leborítva küldték a koszorúslányoknak. Ez utóbbi a kakas heréjével, az előző pedig formailag is a falloszt szimbolizálta. Amikor a leányok az „ajándékot" meglátták, a jelenlevők derültsége közepette egymást kínálgatták vele.