Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

Aki kicsit eszik, iszik ebből, Nagy foga nő ettől. (A vőfély felé fordulva:) Most már vőfély uram, húzasson nekünk olyan csárdás nótát, Hogy mindnyájan hagyjuk itt a csizmánknak a sarkát, Mert a menyecskék és lányok oly nehezen várják. Mintha vaktetű csípné a nagy lábuk ujját. Húzd rá cigány, hadd mennyik! (Ekkor megszakadt a köszöntő. Két-három táncot jártak a hívatlanok. A tánc befejezése után az asztal elé álltak és a vezető a menyasszonyhoz szplt:) Hát a menyasszony asszonyom, mért olyan szomorú? Hisz már rég elmúlt a török háború! Hej, sose búslakodjon, hagyja a bút másra, Itt van egy pohár bor, igyon egyet rája! (A vőlegény felé fordulva:) Hát a vőlegény uram min töri a fejét? Talán azt hiszi, hó lepte háza tetejét? Sose búslakodjon, hagyja a bút másra, Itt van egy pohár bor, igyon egyet rája! (Egy-egy pohár bort nyújtott a vőlegénynek és a menyasszonynak. Azután így folytatta:) Ez volt az a görbe késsel kanyargatott, Kapanyéllel kocogtatott szőlőtőnek a leve. Tudod-é a múltkorában mit tettél! Az árokba hengerítettél! Emberekkel kacagtattál! A kutyákkal ugattattál! A macskákkal nyávogtattál! Most ki van húzva rád a szentencia, Mars az áristomba! Nóé nagyapánknak is ettől jött meg a kedve, Örömében táncolt, ugrált mint egy medve. Igyuk meg fenékig, majd töltenek bele. (Felhörpint egy pohár bort.) Az én poharam két oldala cickás-packás, A teteje koronás. Az uradalom adna nekem tizenegy országot, Úgymint Iliás, brilis, kuszándom, kupándom, Azt üzente Rákom adja fel a mákom. Az én tele poharom, isten éltesse barátom! (A házigazda felé fordulva:) E háznak gazdája szenvedjél még engemet. Amíg számban forgatom rebegő nyelvemet, Ne vesd hátad megé az én beszédemet, Hald meg utoljára búcsúzó versemet. Köszönjük uraim szállásadástokat, Hogy befogadtatok, mint útonjátókat, Kerülvén vélünk ezt a kis rendbeli jókat, Az isten fizesse vissza nektek azokat. Most már bajtársaim elmegyünk csendesen, Az isten hordozzon bennünket szerencsésen. Jó éjszakát, jó mulatást! Szerencsés fölvirradást! 9. Hol vettétek magatokat, hogy ily csúnyák vagytok, Ki faragott benneteket ti bárdolatlanok. Talán a földből bújtatok világ csúfjára, Vagy más országból jöttetek szép Magyarországba, Mert nálunk az ily állatok talyigákat tolnak, Vagy a szegény juhászoknak élelmeket hordnak. Olyan rútak vagytok, hogy aki rátok néz, Tüstént megcsömöllik, elveszti az eszét, De azért én mindezeket nem tekintem, Ocsmány ábrázatotokat nem nézem, Jót kívánok néktek szívesen. Hallgassatok meg tehát ügyesen: Aggyon Isten nektek egészséget jajjal, Sok szerencsés napokat sok üggyel és bajjal, Üres kamrátoknak még több ürességet, Pincéteknek sok vizet, de borban szükséget. Bandául szolgáljon nektek százszor lyukas selyem, Lábatok csizmát, fejetek kalapot sose viseljen. Egyéb féle ruhát a sors oly bőséggel adjon, Ha kimentek onnéthezul semmi sem maradjon, Pénzetek annyi legyen mennyi szőr talpatokon, Legmérgesebb ellenségtek üljön az orrotokon.