Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

(Bevezetés társadalmi élet szokásait vizsgáló kutatók rámutattak arra, hogy a lakodalom a népi színjátszás jrí. egyik fontos alkalma. Mindazokat a cselekményeket, amelyek a kézfogótól a lakodalmat befejező utolsó mozzanadg tartanak, úgy tekinthetjük, mint egymás mellé illesztett színi jeleneteket, amelyek egymással szoros kapcsolatban állnak, összefüggnek, egymásból következnek, s a szokás meghatározott rendjéből, jelenet-sorozatából egy sem maradhat el; az aktust csak akkor tekintik befejezettnek, ha az utolsó mozzanat is a hagyomány által meghatározott rend szerint következik el és annak megfelelően zárul le.

1 A lakodalom felépítése, egész szertartása a színjátszás egyfajta sajátságos megnyilvánulási formáját mutatja. Természetesen a lakodalom egyes mozzanatai, jelenetei cél szerint más funkciókat töltenek be, mint általában a színjátékok, amelyek zömmel a mulatást, a szórakozást szolgálják. A lakodalomban kötött, hagyományos jelenetek váltják egymást, annak megfelelően, ahogyan a szertartás rendje megkívánja, és ezek a jelenetek mintegy előbbre viszik a cselekményt. Amennyire azonban különös hangsúlyt kap a szertartás rendje ezekben a jelenetekben, éppen úgy jelentősége van a megjelenítés formájának, dramatikus mozzanatainak. Hogy a lakodalom mennyire alkalmas az ember játékos kedvének az érvényesítésére, mutatja az is, hogy maga a lakodalom utánzása, a lakodalom megjelenítése a népi színjátszás egyik kedvelt témája a farsangi felvonulásoknak, a fonóházi összejöveteleknek és egyéb közösségi szórakozások alkalmainak. A dramatikus mozzanatok, színjátéka elemek a lakodalomban kitűnően megfigyelhetők. A népi színjátékok kutatójának a naiv színjátszás elemzésére igen jó lehetőséget nyújtanak. A dramatikus elemek vizsgálatát az utóbbi másfél-két évtizedben a kutatás nemcsak a lakodalom, a farsang vagy más alkalmak összefüggésében végezte, hanem figyelmét a néphagyomány más területeire is kiterjesztette, így pl. általában a folklórral, a népdalokkal, népmesékkel, hősénekekkel stb. kapcsolatban. Idevonatkozóan fontos eredményről számoltak be a kutatók 1963-ban a jugoszláviai Cetinben tartott folklórkongresszuson.

2 A néphagyomány teljes területén megnyilvánuló dramatikus elemek igen beható, részletes, aprólékos megfigyelések nyomán tűnnek elő. Az ún. szertartási énekeknél sokkal nehezebb ennek a megfigyelése, mint pl. azokban a szokásokban, amelyeknek a felépítése már önmagában hordozza a színjátszás elemeit. Különösen előtérbe kerülnek a lakodalom egyes jelenetei mellett — mintegy a játék a játékban — a lakodalom rendjéhez szervesen hozzá nem tartozó, de gyakran rendkívül fontos betétként jelentkező dramatikus játékok, maszkos jelenetek, szertartásos táncok. A lakodalom kiváló alkalmat nyújt a szereplők és a közösség együttműködésére. A lakodalomnak mindig jelentős számú résztvevője volt. Ez a csoport kor és nem szerint a legkülönbözőbb egyedekből tevődött össze. Lényegesen különbözött pl. a fonó közösségétől, ahol azonos korosztálybeli leányok és legények voltak jelen. A lakodalom közössége összetételét illetően megközelítette a „hivatásos" színjátszók közönségét, ahol minden megkötöttség nélkül ugyancsak a legkülönbözőbb korosztályú és különböző nemű személyek lehettek jelen. Ezen lényegesen nem változtat az, hogy a lakodalom résztvevői meghívás nyomán kerültek egy közösségbe. 1 L. pl. Dinekov P.: Bulgarski folklór. Sofia, 1959. 224 kk.; Moszyriski Kazimierz: Kultúra ludowa Slowian, II. Kraków, 1939. 1001-1008. 2 Vö. Rad X-og kongresza szaveza folkloriszta Jugoszlavije na Cetinu 1963 godine. Ceün, 1964. 295 kk.