Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
derekukon pedig mólnárharang (pléhkolomp). Míg a többiek táncoltak, ők tréfáltak, bolondoztak, s igyekeztek a gazdától valamit (ásót, kapát) vagy ami éppen a kezükbe kerül, elcsenni. Ezeket azután a gazda pénzadomány ellenében kiválthatta. A kukák bohókás játékai között egy jelentős mozzanat van, ami a téli ünnepkör s ugyanakkor - ennek nyomán - a rabvágás lényegéhez kapcsolódik. A kukajátékok eme mozzanatát Zaj^oni Rab István 1862-ben a következőképpen írta le: „Egyszerre csak egymásnak esett a négy kuka és a gyöngébbet a három erős földhöz vágta. Aztán elővették fakardjukat és színleg felhasították, a bőrét is lehúzták, testét pedig feltaglalták épp úgy, mint a mészáros szokott tenni a marhával. Mikor ez megtörtént, bánni kezdték borzasztó tettüket, összecsapták kezeiket, rázták fejüket és könnyeket hullattak a szerencsétlen pajtásra. De íme, egyszerre megvillan egy isteni eszme fejükben, előveszik a korbácsok nyelét, azt egyik az áldozat szájához, másik a füléhez, harmadik pedig a hátához illeszti és fújni kezdik a zsíros korbács nyeleket; fújják fújják és íme csodák csodája! a leölt ember mozogni kezd, az élet újra beletért és a pajtások roppant örömöt mutatnak e fölött; végre fölemelik a földről a feltámadottat és vezetik, mert még nagyon gyönge: de ezen humánus bánásmód nem sokáig tart, megunják, a pajtások egyet gondolnak és piff, puff, a korbács csattogni kezd és a gyönge ember egyszerre erős lesz és szalad, mint a pusztai csikó." 167 Az összefüggés csak a játék funkcionális vonatkozásait érinti. A kapcsolatok más hasonló játékokkal, a természeti népek egyes szokásaival az etnológia tágabb területére vezetnek bennünket, s amelyek részletesebb elemzése további vizsgálatot kíván. Csupán néhány párhuzamra teszünk utalást, s visszautalunk a farsangi játékokkal kapcsolatban tett korábbi példákra. Sinj vidékén, dalmát területen a karnevállal végigjárták az utcákat, és a helység főterén halálos ítéletet mondtak a bábu felett, amely az elítéltet jelképezte. A szereplők között voltak a vádlók, az esküdtek, a siránkozó özvegyek. A rab, a Krnjé-mk nevezett bábu. Az ítélkezés szövegében a fentivel a hasonlóság megfigyelhető: Halál, halál Krnjesára, Itt az ítéleted napja, Költözz most a másvilágra, Telheteden sárkánya. A halálos ítélet kihirdetése után a Krnjé-tet meggyújtották és elégették. 168 A karneválnak nevezett személy, tárgy stb. elégetésének, felakasztásának vagy elsüllyesztésének játéka széles körben ismeretes volt dalmát területen, az Adriai-tenger mellékén. A szalmából vagy használt ruhákból készült bábut bírók, ügyvédek és védők szereplésével ítélték halálra. 169 A játék párhuzama az újgörög hagyományban is ismeretes. A játék szereplője: vádlott, rendőr, bíró, védő és király. A rendőr a bíró elé vezette a rabot, akit azzal vádoltak, hogy meggyilkolt egy disznót. A bíró miután meghallgatta a védekezést, a vádlottat halálra ítélte. Az akasztófa alatt az utolsó pillanatban a vádlott a királytól kegyelmet kapott. 170 A farsangi játékok kapcsán több példára utalva emk'tettük, hogy az ítélkező játékok az európai népek körében széles körben ismeretesek voltak. Provence-ben egy Caramantran nevű bizarrul 167 Horger Antal: A hétfalusi csángók boricatánca. Ethn, X. 1899. 106—114.; Zaj\oni Rab István: Ország Tükre, 1862, 6. sz.; Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. VI. A kérdésről részletesen ír Róheim Gé^a. i. m. 205-213. 168 Bonijacic Ro^'n Nikola: Narodna drama i igre u Sinjskoj krajini. Narodna umjetnost, V—VI. 1967-68. 521, 546, 549. 169 Drobjakovic Borivoje: Etnologija... i. m. 195. 170 Megás George A.: i. m. 61.
