Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
Ezekre a szokásokra számos farsangi szokás emlékeztet, amelyekkel részletesebben az ítélkezéssel kapcsolatos fejezetben foglalkozunk. A szerencsétlenség, a baj, a járvány, a halál elűzését, más területre való átvitelét célozzák a kiszével kapcsolatos szokások is. A bűnátvitel farsangi formáinak értelmezésénél Fehrie Eugen hangsúlyozza, hogy ezekben az esetekben különböző szokások kapcsolódtak egymáshoz. Olyan szokásokat, amelyeket már nem értettek meg, amelyeknek az ereded értelme elhomályosult, olyanokhoz kapcsoltak, amelyekhez hasonlítottak. 133 Valójában így áll ez a szalmabábu vonatkozásában is. Amikor a szalmabábut a saját határuk földjébe vagy a trágyadombba ásták el, még sokkal inkább élt az az ősi gondolat, amely szerint az eltemetett szalmabábu a vegetáció, illetőleg a vegetáció szellemének megtestesítője; megszemélyesítője egy jó irányú hatalomnak, amely új életet hoz. Azokban az esetekben azonban, amelyekben a szalmabábut más falu határába vitték át, nyilvánvalóan más értelmet kapott: a bábu a halálnak, a pusztulásnak (télnek) lett a kifejezője és hordozója, amelytől mint a bajok forrásától meg kell szabadulni. Jól bizonyítják az idetartozó példák is, hogy a farsangi szokásoknak milyen sok összetevője van, a különböző szokáselemek hogyan rakódtak egymásra és kapcsolódtak össze. Utóbbi példáinknál a szokáselemek összefonódása könnyen történhetett, hiszen a funkcionális gondolat az említett szokások esetében lényegesen azonos. A betegségtől, a járványoktól stb. való megszabadulás kultikus megnyilatkozási formáiban valójában ugyanaz a törekvés nyilvánul meg, mint a télnek az elűzésében, megsemmisítésében. A vegetáció fejlődését gátló szimbolikus alakok megsemmisítése végeredményben ugyanazon cél érdekében történik: elhárítani a fejlődést, a továbbhaladást akadályozó tényezőket. így fonódnak össze a néphagyomány területén a hasonló gondolatok, amelyek egymásra rétegződve évszázadok múltán új szokást alakítva nem könnyű feladat elé állítják az összefüggések és részletek értelmét kereső kutatást. A farsangi halottas játékok funkciójának vizsgálatakor előtérbe kerül az agrárkultusz és az ősök, a halottak kultusza. A halottkultusz és a halottas játékok közötti összefüggés természetszerűleg vetődik fel. E tekintetben a magyarázatok rendkívül kézenfekvőnek tűnnek. A problémákat a további értelmezések nyújtják, amikor a halottas játékokat kapcsolatba hozzák a legkülönbözőbb jelenségekkel, a tél—tavasz fordulójával, a farsang végével és a vegetáció periodikus pusztulásával, a vegetáció szellemlényeinek halálával. Meuli Karligen mélyreható tanulmányban vizsgálta a maszkok, dramatikus jelenetek kapcsolatát a halottkultusszal. Rámutat arra, hogy a halottak rendszeres visszatérésébe vetett hit majdnem valamennyi magas kultúrában megtalálható valamilyen formában. Ismeretes a legtöbb természeti népnél. Különösen erőteljes ez a hit az alacsonyabb mezőgazdasági kultúrákban. Az emberek úgy vélték, hogy a halottak hatalmának köszönhetik, ha a szántóföldjük dús termést hoz. A halottak az esztendő bizonyos időpontjában az alvilágból feljönnek és kifejtik tevékenységüket. Azok az emberek, akik maszkot vettek magukra, az ősök szellemeit képviselték és ebben a szerepben az ősi, békés rendet, az életet jelentő termékenységet akarták biztosítani. A maszkba öltözött játékosok, mint az ősök mitikus képviselői, emberfeletti tevékenységet fejthettek ki. Az átváltozás következtében a játékosok magasabb lénnyé, hatalom urává lettek. Ezekben a játékokban mélyenfekvő lelki szükségletek találtak kielégülésre. 134 Meuli Kari még nem adott pontos magyarázatot arra, hogy milyen viszonyban állnak a télközép és kora tavasz maszkjai azokkal a különleges alakokkal, amelyeket Mannhardt Wilhelm gabonadémonoknak, a növekedés és a mezei termékek numenjeinek nevezett. Azonban néhány alak, mint 133 Fehrie Eugen: i. m. 1955. 80. 134 Meuli Karl: Schweizer Masken. Zürich, é. n. 45-50.
