Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

pontos választ nem adhatunk. A rokon népek és általában az európai népek hagyományának tanúsága szerint minden kétséget kizáróan olyan rítussal állunk szemben, amely föltédenül az agrárkultusz hiedelemkörének első rétegéhez tartozik. A rítussal kapcsolatos módosulások, kombinációk néhány példában szépen kitűntek. A keresztény motívumok jól leválaszthatók. A kenyérrel való rítus tartozhatott az áldozati jellegű szertartások közé s onnan vonódhatott át a vetés, a szántás szokáskörébe. Az antik görög hagyományban a legelterjedtebb agrárrítusok közé tartozott kenyerek, gyümölcsök szertartásos elfogyasztása, áldozatként való bemutatása. Az idetartozó rítusokból megállapítható, hogy a felajánlott áldozat, rítus célja a termékenység elősegítése, amikor már aratáskor gondolnak az emberek az eljövendő vegetációs periódus sikerére. Az antik panspermiával kapcsolatos rítusok ebbe a körbe tartoznak, amelyről más fejezetben már szóltunk.

587 Ide vonható a palesztinai passah-ünnepi rítus is, amely szerint aratáskor a szántóföldön kovásztalan kenyeret készítenek.

588 A kenyér kultikus szerepének az agrárkultuszban mély gyökerei vannak térben és időben s joggal gondolhatunk arra, hogy az idetartozó magyar rítusok alaprétegét, amely elsősorban az áldozat, a termékenységi erő továbbadásával áll összefüggésben, a gabonatermelésünk kialakulásának periódusáig vezessük vissza. Természetesen azonban egyáltalában nincs arról szó, hogy a finnugor együttélés idejéig toljuk vissza az idetartozó rítusokat. A finn, a magyar és általában az európai példák meglepő hasonlóságával arra akarok rámutatni, hogy ezek a rítusok mélyen gyökereznek a néphagyományban s föltédenül az agrárkultusz alaprétegéhez tartoznak. A problémakör lezárásaként szólnunk kell még Eskeröd A. idevonatkozó fejtegetéseiről. Eskeröd A.-t már több ízben említettem s mint kitűnt, szinte élete munkásságával arra törekedett, hogy az agrárkultusszal kapcsolatban lehetőleg minden mannhardti, frazeri tételt megcáfoljon. Ennek a célnak a szolgálatában áll Árets dring c. könyve, amelyben a kultikus kenyerek kérdésére is kitér. A svéd hagyományban széles körben ismeretes szokás, hogy a karácsonyi cipót elteszik és tavasszal az állatoknak, szántó, vető embereknek adják, szétdarabolva a vetőmaghoz keverik, vagy szétszórják a szántóföldön. Eskeröd A. véleménye szerint tavasszal azért van még karácsonyi kenyér, mert régebben a földművesek egy negyedévre vagy egy fél évre előre megsütötték a kenyeret s így egyszerűen racionális oka van annak, hogy a tavaszi szántáskor még karácsonyi kenyeret fogyasztanak. Mivel azonban Eskeröd A. nem tagadhatja a karácsonyi kenyér kultikus szerepét, annak funkcióját az ún. uralkodó érdekek koncepciójában látja, amelyről más fejezetben már szóltam. E szerint a tavaszi munkák kezdetén a földműves számára nagyon fontos volt, hogy az igásállatok és az ember egyaránt elbírja a nehéz munkát, a karácsonyi cipót mint kezdeti varázslóeszközt alkalmazták. A varázslás, a kultikus tevékenység az emberrel és az állattal függött tehát össze és semmi köze nem volt Eskeröd A. szerint az agrárkultuszhoz, a termékenységi erő fokozásához stb.

589 Azokat az adatokat, amelyek szerint a kenyérdarabokat a vetőmag közé keverik, elvetik vagy széthintik, nyilvánvalóan azért hagyja háttérben, mert az ő elméletével ellentétben a vegetációs rítusokkal kapcsolatban éppen a mannhardti teóriához szolgálnának bizonyítékul. Végső elemzésben Eskeröd A. példái nem gyengítik, hanem megerősítik a kenyér szántással, vetéssel, a termékenységi erővel kapcsolatos kultikus szerepét. 2. Tojás a szántóföldön. A szántás, ill. a vetés rítusai között minden valószínűség szerint a legarchaikusabb tevékenységként tarthatjuk számon a tojással való varázslást. A rítus lényege az, hogy szántáskor, illetőleg vetéskor a szántóföldbe egy vagy több tojást helyeznek azzal a céllal, hogy a 587 Vö. Nilsson M. R, 1941. 117 kk. 588 Dalman G., 1928. 449. 589 Eskeröd A., 1947. 309 kk.