Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

szerint a parasztok, ha az idő a szántásra még nem volt kedvező, húshagyókedden arra törekedtek, hogy legalább egy barázdát húzzanak a földbe. A mágikus szántás nyomai Közép-Európa népeinél általában megtalálhatók, ma már többnyire funkcióját elveszítve a farsangi játékok között. Az előbbi magyar szólásmondás, a mágikus jellegű szántás emléke mellett az első szántással összefüggésben álló kuldkus rendeltetésű tészta emlékét is őrzi. Ez kásával, túróval ízesített, kelesztett kalács volt. A hagyomány szerint a kásás-, illetőleg a túrósbélest az ekeszarva között ették meg. Vilkuna K. a vetési kenyérrel kapcsolatos finn hagyományról azt írja, hogy a vetési kenyeret felváltotta a vetési kása (kylvöpuuro). A tejjel főzött vetési kását, illetőleg a maradékát áldozatul elhintették a szellemek részére.

562 Erre azért utalunk, mert a magyar mezőgazdasági hagyományban is találunk utalásokat a kásaétel, vagy a kásával ízesített étel kultikus funkciójára. Az imént említett adat szerint húshagyókedden kásásbélest fogyasztottak az ekeszarva között. Szalafőn (Őrség) a vetéssel összefüggésben a kásaevésnek egészen sajátos módját jegyezték fel. Húshagyókedden fűzfavesszőből kerek alakú gúzst kötött a gazda. A műveletet a kamrában végezte. A fia az ablakon át kérdezgette: „Mit kötsz, mit kötsz?" Az apa így válaszolt: „Kígyónak, békának a száját, a verebekét, a patkányokét, minden kártevőét." A gúzs elkészítése után köleskását fogyasztottak. A gúzst abba a fazékba tették, amiből ettek. A kölesmagot ráöntötték és arról vetettek. Köleskását nemcsak húshagyókedden, hanem búzavetéskor is főztek. A hagyomány szerint a búza jobban terem, ha ez alkalommal köleskását fogyasztanak.

363 A kása a hagyományos aratási ételek között is szerepelt. Dévaványán aratás utolsó napján mindig kását főztek. Ezt az ételt handabakárémk vagy kanbacsus^ nak nevezték. A kásaételek hagyományosságát, illetőleg kultikus vonatkozását mutatja az a múlt századi adat, amely szerint az év utolsó estéjén a házról házra járó éneklő gyermekeknek a Nagy Magyar Alföld falvaiban kásásbélest adtak.

564 A kását azért említettük a kenyérrel kapcsolatban, mert valószínűnek látszik, hogy a mezőgazdasági kultikus étkezésben a kenyér és a kása egymás mellett, egymást kiegészítve vagy egymást helyettesítve funkcionált. Erre mutat pl. az az adat, amely szerint Csesztregen (Göcsej) azért, hogy minél nagyobb fejű káposzta teremjen, húshagyókedden kenyeret sütöttek.

565 A termékenységgel, a mezőgazdasági szokásokkal összefüggésben álló kenyér, vagy más sült tészta, kalács kultikus szerepét a karácsonyi ünnepi időszak hagyománya is mutatja. A fentebb említett finn hagyomány szerint a karácsonykor sütött kenyérnek fontos funkciója volt a vetési időszakban. A magyar hagyományban a kenyér karácsonykor hasonlóan a kultikus tárgyak között szerepelt. Funkciója egészen világosan a termékenységgel állt kapcsolatban. A magyar hagyomány azonban nem ismeri azt a szokást, amely szerint a karácsonyi kenyeret a vetőmaghoz teszik és tavasszal a vetés első napján fogyasztják el. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a magyar kenyér már kelesztett tésztából készül és hosszú időn át nem tárolható. A karácsonyi kenyér vetéssel való kapcsolatát mutatja Szuhafőn (Borsod m.) az a szokás, amely szerint a karácsonyi asztalról összeszedett kenyérmorzsát a vetésig megőrizték és vetés napján a vetőmag közé keverték, azért, hogy minden szem mag kikeljen és semmi baj ne érje a termést. Ehhez kapcsolódik az a palóc szokás is, amely szerint a karácsonyi asztalról összegyűjtött kenyeres kalácsmorzsát, amelyet karácsonyi morzsaléknak neveznek, tavasszal elvetik. Úgy vélik, hogy a fodormenta (Mentha crispa) nevű növény a karácsonyi kenyér és kalács darabjaiból nő ki. A fodormentából készült teát varázserejűnek tartották és gyógyításra használták.

366 Mercsén (Borsod m.) 562 Vilkuna K, 1963. 49-50. 563 Kardos F., 1943. 239., 244. 564 s-%-a. Ó-esztendő estéjén. Alföldi rajz. Vasárnapi Újság, XXXV. 1888. Nr. 53. 870. 565 Gönczi F, 1914. 235. 566 Istvánfjy Gy., 1890. 297.; htvánfly Gy., 1911. 297.; Morvay]., 1962. 79-80.