Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

mozgásfolyamatban való létezése, nyújtotta a gondolatot a szokáskutatóknak ahhoz, hogy a szokások életéről, biológiájáról beszéljenek. Geiger P. szerint minden szokás születik, él, azaz fejlődik és elhal, de fel is támadhat, megváltozhat. Élni annyit jelent mint megváltozni. Bár a nép ragaszkodik a hagyományhoz, a szokásaihoz, az abszolút megállás soha nem következik be, mert a szokás nem éli a maga saját életét, hanem szorosan össze van kapcsolva élő hordozóinak életével.

399 Azonban nemcsak arról van szó, hogy a szokás a szokást gyakorlók életével van összekötve. Ez bizonyos értelemben leszűkítése annak a szövevényes hagyományterületnek, amelyben a szokás funkcionál. Kétségtelenül igaz az, hogy a szokásokat az emberek éltetik, az emberek élettevékenységével állnak összefüggésben, de vajon megváltozik-e a szokás, ha a szokást gyakorló személy életében változás következik be? Itt elsősorban minőségi változásról beszélünk, mint pl. a szokást gyakorló műveltségében bekövetkezett változás, más — főleg magasabb — kultúrkörbe való kerülés, a gazdasági-anyagi helyzetében bekövetkezett lényeges átalakulás. Úgy gondolom, hogy nézőpontunk különböző irányban való alkalmazása nyomán kapunk helyes választ. A szokás valóban megváltozik, ha a szokás hordozójának életében is döntő változás következik be. De a szokásnak ez a változása csak az egyén szokásainak összességében jelent változást. A megváltozott helyzetben, miliőben a korábbi szokáshagyomány az egyén számára meglazul, alakul, kicserélődik, sőt egy-egy része eltűnik. Ez azonban csak azt jelenti, hogy a szokás az egyén számára változott meg, az egyén elhagyott valamely szokást, megváltoztatta vagy felcserélte. Ebből következik tehát az, hogy ha a szokást a terület, etnikum, a közösség — amelyben az egyén él vagy élt — hagyományának egészében tekintjük, a szokásban bekövetkezett változásról nem beszélhetünk. Ott a szokás tovább él, anélkül, hogy az egyén — egyének kiválásával lényegesen megváltozott volna. Vagyis, egyén vagy egyének kiválása a szokásközösségből nem jelenti a szokáshagyomány változását. De csak bizonyos mértékig nem jelenti ezt! A döntő és a lényeges változást a sorozatos minőségi és mennyiségi változás eredményezi. A minőségi változással egy időben a szokást gyakorló közösségnek egyre nagyobb része válik ki a szokásközösségből és így a szokást gyakorló egyedek száma csökken, zsugorodik, s végül egészen szűk körre, néhány személyre korlátozódik. Ezekben az esetekben azonban, amikor már valamely szokás gyakorlása a közösségben bizonyos személyekhez kapcsolódik, a szokás életének utolsó fázisáról beszélhetünk és a következő változás tulajdonképpen a szokás eltűnését is jelenti. Ezzel azonban már egy szokásközösség hagyományából — életéből - esett ki. Természetesen nem mindegyik szokásnál figyelhető meg a szokásnak a szokáshordozó személyek számának csökkenése nyomán történő fokozatos eltűnése, elhalása. Vannak olyan szokások, amelyeknél robbanásszerűen, átmenet - azaz fokozatosság — nélkül következik be az átalakulás. Példákkal közelebbről megvilágítjuk az elmondottakat. Első példánk az agrárkultuszban sokat emlegetett zöld fához, a májusfához kapcsolódik, amelynek egy időben való funkciójáról és változásáról szólunk. A májusfaállítás ötven-hatvan évvel ezelőtt Sajónémetiben (Borsod m.) a szokásközösség hagyományához tartozott. A szokásban ténylegesen részt vettek mindazok, akik számára a hagyomány elve szerint a májusfa a fiú—leány kapcsolatát a nyilvánosság előtt kifejezte. Ennek a szokásnak a közösségét a 16—25 éves ifjúság jelentette. (Itt nem tárgyaljuk azt a kérdést, hogy a falu egész közössége milyen szálakon kapcsolódik ehhez a szokáshoz, annak ellenére, hogy ténylegesen csak az említett korosztálybeliek vesznek benne részt.) A szokás fokozatos elsorvadását a szokást gyakorló közösség életével kapcsolatba lehet hozni, olyképpen, mint fentebb említettük, hogy a szokást gyakorló személyek száma csökkent. A két világháború között az iskolába került ifjúság részben külső tényezők — a szokás gyakorlásának időpontjában a szokásközösségtől való távollét -, 399 Geiger R, 1936. 32.