Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Alkotás és müvészetszemlélet

hogy mekkora fejlődésen ment keresztül. Viszont amit te felfestettél, ahhoz én hozzá se nyúltam, nem tudok mit kezdeni vele. Kissé szégyellem magamat, mert úgy tűnik, mintha lebecsülném két társamat, akik küszködnek az anyaggal, amelyből ki kell gyúrni az alkotást, meg kell ismerni az anyag lehetőségét. Távol áll tőlem, hiszen én is voltam elsőéves, én is küszködtem a rajzszénnel és most se tudom létrehozni azt, amit szeretnék, csak részlegesen valósul meg, és a szemlélő csak annyit fogad be a műből, ami azon megvalósult. Azért jöttünk ide tanulni, hogy elsajátítsuk azt a technikát, eszközt, mellyel létre szándékozunk hozni egy művet. A ceruza, a grafitceruza és a szénrúd között nemcsak fizikai-kémiai anyag szempontjából szerezhetünk ismeretet. A festő számára a papírra húzott vékonyabb, vastagabb vonal más intuíciót ad szemléletében. Kétségkívül a szemlélet által gyarapodik a megismerés tára. Olyan ez, mint a hegedűművésznek készülőnél az ujjgyakorlatok és a vonóvezetés összhangjának beidegződése. Őrizkedem attól, hogy az alkotás törvényszerűségeiről, annak pszichikai ismereteiből tanulmányt írjak. Eddigi karcolataimnak célja az, hogy az események velem való történéseiből hitelesítsem, hogy melyik az az út, amelyen a művészetbe minél mélyebbre lehet beletekinteni. Nem célom, hogy művésznevelést végezzek, de igenis tárgya vagyok ezeknek a karcolatoknak, és ezért egy úton olyan végigutazónak kell tekinteni, aki végigment és megy a kisebb világból a tágabb világ felé. Ezen az úton pedig mindenki végigmehet, nem veszíthet, csak nyerhet, erősödő személyiséget, jellemet és világnézetet. A megismerési folyamat közé csoportosítottam gyakorlati megismerésemet. Köznapi megismerés, tudományos megismerés és művészeti megismerés. Az előző kettőt sem mellőzhettem, sőt a továbbiakban sem, de a művészeti terület megismerését kiterjeszteni igyekszem a velem történtekre, s különösen műveim keletkezésének történetére. Most összhangban vagyok azzal a gondolattal, ha nem szó szerint idézve is, Lyka Károly művészettörténésztől vettem át. „Leveleket írunk, társalgunk, könyvet olvasunk, színházba járunk. Minden ember irodalmi ember. Közönségünk a rajz, a mintázás, a festés legszerényebb ismerete híján vergődik. A semmilyen művészeti nevelés után, a képben és szoborban az irodalmi elemet, a novellát, az adomát, a külső tárgyat látja meg. Csoda-e? - Ha fogalma sincs arról, amit a nagy festők festészetnek, a nagy szobrászok szobrászatnak neveznek. A közönség műveltebb tagjai is kizárólag irodalmi, filológiai táplálékot szívtak magukba. Az anyagnak, amelyből a festő művét alkotja, fontos korlátozó szerepe van. Köztudatban is benne van „afából vaskarika". A művész visszautasít oly tárgyat, amely az ő kezeügyébe eső anyagból nem állítható elő. A témák egész sora megoldhatatlan a képzőművészet műhelyeiben, melyek merően irodalmi, avagy tudományos tárgyak, ez az egyszerű igazságok félreértésén alapszik. A tárgy (téma) sohasem menthet meg egy rosszul festett képet. A jó festő alaptermészetének becsapódása mindenkor élénken meglátszik a képen. " 97