Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Megtalált mese

közhelyeket felhalmozni, lényeg az, hogy így kerültem Lajos bácsiékhoz. Arról, milyen tevékenységet folytatott, majd később szólok. A mese folytatódott. Vagyis ott, ahol abbamaradt, elveszett, én vettem át a folytatást. Megcáfolva Kökény Sándor bácsi mondását, az unokák találkoztak. Számomra itt egy új helyzettel találom magam szemben, mondhatnám nemcsak rokonságom megtalálásával, hanem magával a várossal, Pesttel, a sajátos városi arculatával, intézményeivel, múzeumokkal, szinte számtalan olyan dologgal, ami felsorolhatatlan. Az Akadémián új barátokkal, évfolyamtársakkal, sorstársakkal ismerkedek meg. A gimnáziumban is különböző társadalmi helyzetűek voltunk, ott azonban nem éreztük a differenciálódást. Itt a tehetséges proletárgyerekektől kezdve, a horvát grófokon keresztül a hindu hercegig minden megtalálható volt. Némelyikünk nagyon meggondolta, hogy vegyen-e engres papírt vagy csomagoló papírt rajzoláshoz. Míg egyik-másik személy dúskált, némelyek számára megvásárolhatatlan volt a festőanyag. A lényeg azonban itt a művészet iránti elkötelezettség volt és az a hit, hogy a festészeten keresztül közvetíteni tudja a szemlélők számára azt a világot, mely a humanizációt teremti. Mestereinkből, tanárainkból ez sugárzódon, minden mondatuk, minden gondolatuk megnyilvánulása megjegyzendőnek tartatott, mely további erőt adott az elkötelezettségnek, hogy mennél távolabb lássunk a végtelenbe. Budapestre kerülésemet úgy is nevezhetném, hogy a szellemi lépcsőm harmadik foka. Első az elemi iskolám, második a gimnázium, harmadik a Pestre kerülésem. Semmiképpen sem hagyhatom ki a Kökény családhoz való kerülésemet. Valami olyanba is betekintettem, amelynek csírái még a gimnáziumban, a népi írók olvasásával, bennem tovább érlelődtek. A 41-ben kezdődő világháború ebben az időben már nagyon is vérzivataros, telítettségében kilátástalanná tette az emberiség jövőjét. Lajos bácsi óvatosságból elég titokzatos volt. A jelenség, amelyet tapasztaltam, gondolkodóba ejtett olykor. Marx és Eötvös Józseffényképe függött dolgozószobája falán. Egyszerű vasutasok, munkások gyakran jelentek meg az asztalánál. Állítólag az eszperantó nyelvet tanulták. A Népszava szerkesztőségébe gyakran járt, előfordult, hogy méltóságos úrnak szólították, 51