Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Non scolae sed vitae discimus

megfelelően, hogy ki mit hozott génjeivel és mit szedett fel a külső világból, mi motiválta az életre. Magamról írok. Nem iskolatörténetet akarok, nem is tanulmányaim nyolcévi útjáról, eredményeinek hullámzásairól, lentre vagy fentre emelkedéséről, mert hiszen enélkül nem volnának helyén a dolgok. Itt tanulás volt, és annak minél mélyebb elsajátításáról szó. Az, hogy én kilógtam a sorból, és ez hogy viszonyult az iskolai tanulmánytól elfoglaltságom értékeléséhez, ha jól meggondolom, inkább számomra ráadásnak tűnt, mit realitásnak. Nagyon sok osztálytársain volt, aki rendkívül jól rajzolt. Mikuleczky Pista, Tóth Miklós, Roszik Gyula stb. és még rajtuk kívül sokan mások. Ok is kiérdemelték a jeles osztályzatot. Nagyszerűen rajzolták a Miki egér figuráit, ami ebben az időben nagy filmplakátokon szenzációként jelentek meg. E plakátokon ott díszelegtek a sablonos rutinnal rajzolt ábrázolások, melyek hivalkodóak voltak. Én irtóztam minden plakátstílustól, a hirdetőtáblákon megjelent sablontól. Nem tetszettek elegáns hivalkodásai. Nem imitáltam a stílusát. Valahogy hiányzott belőle a vonalvezetésen az egyediségnek emberi dadogása. Túltengett a gépiesség tökéletessége és hiányzott belőle az emberi esetlenség távolba vágyó akarása. Viszont ezek érezhetők a barlangi rajzoknál, az egyiptomi szobroknál, amelyeket Csorba Zoltán tanár úr által adott könyvek rajzaiban olyan szívesen nézegettem. E fejezet bevezetőjében kitekintettem, és ugyanakkor igyekeztem beengedni a külvilágot az iskolába. Bár zárt egység voltunk, rajtunk kívül is világ volt. így csak a végtelent lehet elképzelni, akárhogyan is akarjuk lehatárolni magunkat, mindig hozzátehetünk valamit. Örök vágy a végtelenbe való pillantás, ez hozta létre az emberiség fejlődését. Korunknál fogva, ebben az időben ennek a csírái éltek bennünk. A nagy világmindenségben mi, együttesen is, kicsi személyünkben a makrokozmosz és a mikrokozmosz jelen van. Ebben az időben jelentkezik világunkban először, egy nagy eufória. A csonka Magyarország számára megcsillan a remény, hogy újra nagy Magyarország lesz, valóra válik az úton-útfélen, a községek be- és kijáratánál a felírás: ,, Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország ". A Felvidék, Erdély, a Délvidék elszakított területeiből az akkori politikai viszonyok, hatalmi erők visszaadnak darabokat. Örömünnep között, ezen területekre ünnepélyes bevonulások történnek. A szimbolikus vezér tengernagyi egyenruhában (Adrián volt tengerész), fehér lovon vezeti be a magyar alakulatokat a visszaadott területekre. Akarva, akaratlanul is az ország képe megváltozott, társadalmi összetétele, lehetősége is. Mi még kisdiákok, a mikrokozmosz életünket nem függetleníthettük a külső behatásoktól, pályaválasztásunktól, létünk tudatától, a végtelenbe pillantásunk vágyától. Úgy alakidtak a politikai viszonyok, hogy meg is kellett volna védeni azt a keveset is, amit visszaadtak. Mire bekövetkezett az érettségi, osztályfőnökünkhöz elmentem, hogy átvegyem az általa kiállított érettségi bizonyítványomat 1941. június 21-én. Azzal fogadott, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót. Erre én azt válaszoltam neki, hogy akkor ők elveszítették a háborút. Kitört a II. világháború, vérzivataros időkbe kerültünk, mint katonák. Az iskola szelleme adott erőt, a jövő végtelenjébe tekintve, nem tudva, hogy mi lesz a jövő. 33