Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Egy kis kirándulás

majdjóval később induló, csatlakozó vonatot. Apám a vasúti alkalmazottakkal nagyon barátságosan értekezett, akik minden információval segítségünkre voltak. Azon vettem észre magamat, hogy a lepsényi váróterem asztalán ébredek fel. Az ablakon keresztül láttam, hogy már pirkadt. Hasadt a hajnal. Megérkezett a vonatunk, felszálltunk és nemsokára a Balaton déli oldalán, egész közel a Balaton tükréhez, száguldott a vonat, elég hosszú ideig. Nagyon nagy élmény volt számomra, illetve mindannyiunk számára. A Balaton partján nádasok, távolabb és közelebb, égig érő nyárfasorok, hatalmas, a kéknek minden változatában játszó, eddig számomra elképzelhetetlen terjedelmű víztükör. Fehér vitorlás csónakok száguldoztak rajta, mint valami lepkék, vagy amikor a Hernádon a tiszavirág megjelenik. Elhagyjuk a Balatont, hosszan megy a vonat Harkányfürdő felé. Onnan már látszanak a nagysurányi hegyek, majd rövidesen egy várat látunk a vonatablakból, a siklósi várat. Megérkezünk az állomásra. Megtaláljuk, nem is olyan sok kérdezés után, a volt tanítómék lakását. Nagyon megörültek nekünk, egyik szavunkat a másikba vágtuk, illetve vágták szüleink, mert én csak hallgattam. Természetesen büszkén dicsekedtek velem volt tanítómnak, az igazán kemény nádpálcás mesteremmel közölték, hogy már gimnazista leszek. Úgy emlékszem, lehet, hogy számára érdektelen volt, de egy kis rajzommal próbáltam kedveskedni, amit megköszönt és elfogadott. Emlékszem rá, töltött paprikával kínáltak meg ebédre. A másnapot is ott töltöttük, ott aludtuk át az éjszakát, és pihentük ki az utazásunk fáradalmait. Másnap Emma néni, tanítóm felesége elvitt minket a siklósi várba. Megtudtam, hogy Zsigmond magyar király itt volt fogságban (a Kont-féle összeesküvés története). Itt van a kápolnája, ahol a rabság idején imádkozott. Láttam itt a feudális korban használt kínzóeszközöket. Itt tárult elém, és vívta ki csodálkozásomat a nagyméretű festmények ábrázolásmódja, nemkülönben pedig a portrék, valamint bizonyos tárgyaknak a lefestése és rámákba foglalása. Ilyen csodálatos rámákat falumban sehol sem láttam még. A Rákóczi-képünkön ehhez képest nagyon szimpla ráma volt. Szüleim csodálatát egy szőllős csendélet - mely nem volt kis méretű -, vívta ki, mégpedig az élethűsége, ahogy ők mondták. Emma néni még fokozta ezt a csodálkozást azzal, hogy ez a festmény a madarakat annyira megtévesztette, hogy nekirepültek és összecsipkedték, hogy megegyék. Ez a művészetszemlélet, amely szerint - mi szabja meg egy festmény műértékszerűségét? -Az értékelés ma már nem azonosul ezzel a megfogalmazással. Műveim láttatásán keresztül éppen azt akarom tudatosítani, Arany János szavaival is élve, nem a valóság, annak égi mása hasson, hogy mentől mélyebbre tudjunk tekinteni. Barátokat is szereztek nekem, kik szintén gimnazista diákok voltak, a későbbi idők folyamán elmaradt levelezésünk. Elérkezett a visszautazásunk napja, a sok élményen kívül egy mondát is hoztam magammal. Emma néni a következőképpen mondta el: Talán címet is lehetne neki adni, mégpedig azt „Az ördög és a széplány története ". Az e vidéken élő ördög beleszeretett a falu legszebb lányába. Feleségül kérte, de az nem akart hozzámenni. Az ördög megfenyegette. A lány viszont azt mondta neki, hogy hozzámegy akkor, ha elszántja a nagysurányi hegyet addig, míg a kakas meg nem szólal. Ugyanis akkor kezdődik a hajnal és az ördögnek a világosságon már nincs ereje. Az ördög összeszedte a kakasokat. A lány viszont eldugott egyet. 23