Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)
A kéklő hegyek alján
Eleinte kultikus célból jöttek létre, újabb és újabb rajzi ismereteket rakva hozzá. Az én palatáblám is ebben az időben - az én szememben még most is - a bélapátfalvai palabánya fala, amelyre az ősemberhez hasonlóan róttam fehér vonalakkal, önkéntelenül is megismerésem lényegét. Elindultam azon az úton, hogy sajátos módon adjak kifejezést a végtelenül kimeríthetetlen felfedezhető világról. A palatábla nekem ezt adta, számomra szimbólum, a papírt csak később ismertem meg. Sajnos ez a tanítási eszköz már nem található meg, pedig szívesen felhasználnám egyegy grafikai lapom elővázlatának elkészítéséhez. A kéklő hegyek alján Ó nagy kerek ég, dicsőség, fényessíg, csillagok palotája, Szép zölddel beborult, virágokkal újolt jó illatú föld tája, (Balassi Bálint: Szép magyar comédia) Van születési év, van szülőföld. A világra jött létező embernek meghatározói. A szülőföldtől hosszú ideje távol lévők, a költők szülőföldről írt veretessé vált sorait tudatlanul mormolják gondolatban. „Szülőföldem szép határa, meglátlak-e valahára?" Legszebb példa erre Lévay József: Mikes című költeménye, ahol a hazájától elszakadt, rodostói magányában, egyedüliségében így sóhajt fel. „Zágony felé mutat egy halovány csillag". Az eszmélő és a fejlődő, a már iskolás gyermek is mélyebben belelát a világba. Lépte észlelésének területe tágabbá lesz, sőt egyre inkább távolabb és távolabb viszi a kíváncsiság valami ismeretlennek vélt titok felfedezésére. Bőcs község, ahol születtem, ahonnan igyekeztem minél messzebbre, messzebbre merészkedni, kíváncsiságom vágyával, a Hernád folyó két partján létrejött település. Ez itt kijelentve nagyon prózai, mert a távoli kéklő hegyek nyugatról, a Bükk hegység hullámzó vonulata, keletről pedig a tokaji kúp alakú hegység mesés titokzatossága ad élmény-gazdagodást. Dobrik István művészettörténész erről így ír a 70. éves jubileumi kiállításom alkalmából: „A falusi gyermekkor nem csupán a kölyök idő máig ható emlékképeivel hagyott mély nyomokat lelkében. A távoli hegyek „ kék meséje " a zöldellő határban, a fűzek vigyázta Hernád és Bársonyos folyók színes sodrása, a sokat megcsodált természet kifogyhatatlan élményvilága mellett ez az idő volt - bevallása szerint -, belső emberi értékekre figyelő világra csodálkozásának igazi kezdete. " Az északról jövő Hernádnak a folyása, sodrása itt lecsendesedik, magába fogadja a Bársonyos folyót, hogy majd vizével az ónodi - ma már romos - Rákóczi-vár alatt a Sajóba ömöljön. A Hernád „ lakosai" számára olyan, mint egy élőlény. A halászattól, a kenderáztatástól, lovak itatásától, tehenek pihenése-delelésétől, partján a vászonfehérítéstől, mind olyan cselekvések, melyek a falu közösségét egy nagy-nagy családdá kovácsolják össze. A Hernád partján sűrűn nőtt fűzfák lombjai, melyeken keresztül csillogva szikrázik át a napfény, anélkül, hogy a benne sétáló számára árnyéka hűsítő simogatását megszüntetné. Tavasszal hatalmas zöldellő búzamezők, melyek nyárra sárguló szőkülésbe változnak. Őszre pedig a tarlón legelésző teheneknek ad kedvező terepet, egészséges fejlődésükhöz. 16
