Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

A mü szerencsecsillaga

szándékozók jelentős számát hozta létre. A telefonhívások sokasága jelezte a megszerzési igényeket. Diákként Meilinger Dezső kiállítására mentünk el. A kiállítóterem tele volt orgonavirág csendélettel és téli tájakkal. A tetszésem, ízlésem ment-e tönkre akkor? Munkáim között csak próbálkozásképpen van vázlatban téli tájábrázolásom, az orgonavirág megfestése az előbb említett ízlésromboló allergiám miatt nem indított képalkotásra. Éppen ezt akarom mondani. Mikor funkcionálhat egy téma? Feleségem egy alkalommal erősen vöröslő agyagköcsögbe helyezett a kora tavasz orgonavirágaiból egy csokrot. A látvány: a rusztikus vöröses szín, a hideg fehér-lila orgonavirágzat tömege pasztózus ecsethúzásokra ingerelt. Lendületesen gátlásoldottan megfestettem. Virágocskák kidolgozásával nem foglalkoztam, mint Meilinger kiállításán volt látható. Megpróbáltam és félretettem. Hosszú évekig nem találkoztam vele. Őszintén nem is volt igényem előkeresésére. Lévén farostlemezre festve, anyám olykor felhasználta aludttejes csuprainak lefedésére. Mégis egyszer a vásárlásra szánt műveimhez besoroltam. Nem számítottam rá, hogy a zsűri tagjai lelkes csodálatát fogja kiváltani. Feleségem nem is akarta engedni, hogy felajánljam vásárlásra. Mai napig is sajnálkozással említi, magában hordva emlékképét. Ugyancsak ha már a feleségem sajnálkozásánál járok ide veszem azt a helyzetet is, amelyet szintén ráadásként küldtem a képzőművészeti alaphoz, megvásárlásra. Ez pedig egy húsvéti csendéletet jelenített meg. Fehér-kék csíkos terítőn az ünnepi reggeli ünnepélyes áhítata sugárzódott belőle. Az orgonacsendélet, valamint a Húsvéti reggeli című csendélet is azzal a meggondolatlansággal lett elküldve, hogy úgyse fogják megvenni. Feleségem tiltakozása ellenére elküldtem. Mind a kettőt egy héten belül eltüntették, csak az árát kaptuk meg. A pénzt elköltöttük, időnként visszaemléksziink rá szeretettel, nosztalgiával, szeretnénk még egyszer látni, gyönyörködni benne. Sajnos azt sem tudjuk, hova kerültek. Már Bőcsön laktunk, írtam, hogy hernádnémeti barátom kezelőorvosa volt gyógyíthatatlan betegségben szenvedő feleségemnek. Az én kislányom és barátom kislánya között egy év korkülönbség volt. Összebarátkoztak, egy alkalommal Hernádnémetiből a kislány átjött hozzánk. Festői témának kínálkozott, hogy egy portrét fessek róla. Gondolva arra, hogy megajándékozom a családot ezzel a portréval, viszonozva ezzel a nekünk nyújtott megkülönböztetett orvosi ellátásának önzetlenségét. A portré szemléje azonban közömbös érdektelenséget ért meg. Múltak az évek, a kislány Enikőből asszony lett. Református pap felesége. Már hatéves kisfia volt. Enikő nélkül, édesapja, édesanyja, férje és kisfia bőcsi tartózkodásunknál betoppantak hozzánk. Feleségem örömmel fogadta őket, felfedezte Enikő hiányát. Növelve a kedélyességet mondván: Enikő miért nem jött? - éppen tegnap töröltem le róla a port. Nagy szemeket meresztettek, mire Márta - mindjárt hozom. Behozta a portrét. A kisfiú pedig felkiáltott: Anya!! A kép kiengedte magából csillagfényét, világított, vagyis betöltötte szerepét, funkcionált. így tekintettünk a végtelenbe. Kassák költészete zseniális összegzése a felismerésnek. Ami az Elhagyott tárgyak költeményében Van Gogh kitaposott bakancsáról szól. A mindenki által észrevétlen tárgy egyszerre csillagfénybe emelkedik. A költő zsenialitása kisegített mondandóm közlésében. Átsegített érzéseimet akadályozó korlátain. így könnyebben érthetővé tehettem mások számára, hogy megértsék egy-egy mű sorsát. Éveken keresztül rengeteg rajz, vázlat, tanulmány, festészeti műfajokban 146