Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)
A szem a lélek tükre
ezt a könyvet véletlenül a kezembe nyomták. Lapjainak harmonikaszerű sokasága elcsodálkoztatott, abbahagytam az ordítást. Nem valószínű, hogy ebben a pillanatban megfogant volna szüleim gondolatában a szellemi pályára való predesztináltságom (elrendeltetésem). Pályafutásom egyes állomásai alkalmával valóságos hitté vált visszaemlékezésükben a homokba való rajzolásom is. Ezen fényképen kívül a falfelületen található volt Rákóczi Ferencről két egyforma nagyságú kép. Az egyiken, ahogy a csatába indul, búcsút vesz feleségétől, a másikon megérkezik sebesülten, és felesége fogadja. A két kép között állt egy ingaóra, melynek két oldalán agyagból készített őzikefej, kinőtt szarvakkal. Mondhatnám, az emberi kultúrának sajátos termékei. Nekem fantáziám életre keltői, képzeletemnek mozgatói voltak. Nem volt ez minden házban található. Úgy tudom, hogy az akkori időkben falut járó ügynökök révén jutottunk hozzá. Apám vasutas fix fizetéséből részletre is megvehette. Sajnos másoknak ilyenekre nem volt pénzük. Mi volt még, kutató gondolatomban, ami mai megfogalmazással - azt is mondhatnám -, hogy ingerszegény környezet. Az emberiség kultúrtárházából, hogyan nőhet ki a megismerésnek formáiból az a látás, amely megteremti az emberit. A humanizált természetet, tárgyakat, amelyeket csak az ember tud létrehozni, és e tárgyak rekonstruálják az embert. Az első őstermészetből megteremti az ember által teremtett második természetet, a tárgyakat. A szomszéd Nagy Sándor bácsi kerékgyártó. O készítette a falu közlekedőeszközét, a szekeret. Csodálatos volt az, ahogy a kivágott farönkből létrehozta, megcsinálta a szekér kerekét. Olyan Istenáldotta tehetséggel rendelkezett, mérőszalag nélkül is megmondta, hogy milyen hosszú az elébe tett küllő, hány köbméter lehet egy rakás fa, akkor még nem tudtam, hogy a majd későbbi rajzaimnál az arány- és szerkezeti érzékemet őtőle sajátítottam el. A kerék talpfájának csiszolásánál, mikor már gyengült a szeme, csak végighúzta a kezét, ujjával érzékelte, és Sanyi fiának megmondta, hogy még hány millimétert csiszoljon le belőle. Talán itt kezdődött el tudatlanul az az előre nem látható sorsom, amely sajátos látásmódomat kialakította. Ebben az időben, nagy szabadságvágyamban, csordás, tehenek őrzője szándékoztam lenni. A véletlen festő pályára dobott, melyet még hírből sem tudtam, hogy mi az. Visszaemlékezésemet, mint felnőtt - szabad azt mondanom - anélkül, hogy a szerénytelenség hibájába esnék, nyomozom, kutatom azokat a történéseket, állapotokat a meglévő világ mozzanatainak egységében, különbözőségében, amely az emberit teremti. A nappalok és éjszakák, a sötétség és világosság csak együtt képzelhető el, akárhogy is akarom különválasztani, megérteni az ellentmondást, s annak szintézisét. Mindenki átesik egy megismerési folyamaton, mely a világ és az egyén kapcsolatának szükségszerű együtthatásából adódik. A családban vagyontárgynak számított egy 1703ban kiadott Károlyi Gáspár Biblia. Nagymamám abból olvasott fel történeteket. Isten helyett, csodálkoztam rajta, hogy időnként miért ejti Ifiennek, hát persze, az s betű ezen Bibliában még a gótikus s-sel nyomattatott. Én nem tudtam még ebben az időben, hogy mi az a betű és abból történeteket lehet olvasni, de volt egy kisebb bibliánk, amelyben képek voltak, és abból megismertem a bibliát. Voltak abban vándorló emberek, tevék, lovaglók, és így az elmondott történetek alakjaival közvetlen kapcsolatba kerültem, szinte megelevenedtek számomra. Még nem jártam iskolába, de nagymamám már elkezdte mondatni velem a Mi A tyánk-ot. Számomra ez olyan nehéz és hosszú volt, 13
