Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)
A győri Czuczor Gergely Gimnázium
egy kedvező társadalmi rendfelépítésének reményében, úgy gondoltam, hogy kérem a párttagságom elfogadását. Meg is történt a tagság előtt történő bemutatkozásom, és úgy nézett ki, semmi akadálya nincs osztályhelyzetem tekintetében sem, hogy párttag legyek. Meglepetésemre azonban húzták, halasztották, míg végül pletyka útján értesültem (velem szemtől szembe nem közölték), hogy mivel nagy iskolám van, és ezért csak árthatok a szegény embereknek, nem vettek fel. Csodálkoztam is, hogy milyen ellentmondás ez, hogy a Horthy-rendszerben nagyon is távolságtartó köztisztviselők, akik a szegény koldusra is vigyáztak a háború alatt - kémgyanújuk miatt - ezek a község alapszervezetében foglaltak helyet. Már november elejét írtuk, amikor levelet kaptam Budapestről, Lajos bácsi feleségétől. Közölte, bent járt a minisztériumban és Győrbe neveztek ki tanárnak. Visszagondolva is nem tudom, hogy a háborús állapotok, vagy fiatalságom át nem gondoksága játszott szerepet, e hírre jutott csak eszembe, hogy tulajdonképpen most hogy is állok magammal? Valahol napról napra laknom kell, ennem kell és stb. Minek részletezzem? Aki felelősségteljesen gondolkozik, azt hiszem, annak nem kell bővebben elmondani, - mint mindig eddig, az előző karcolataimból is következik - nekivágtam. Utólag kezdek rajta gondolkozni, hogy nagy merészség volt annak idején a millenniumi emlékmüveket lerajzolni, feljönni Budapestre. A váróteremben tölteni az éjszakát. A felvételi vizsgámon, szinte hajléktalan módjára, egyik helyről a másik helyre vándorolva tölteni az éjszakát. Katonaságtól hazajövet, feljönni a romokban álló Budapestre, vakmerően átmenni csempészekkel a határon. Most pedig, egy állást igazoló kinevezéssel a zsebemben eljönni Győrbe, és azt mondani: Itt vagyok, Győr. Látjátok, én vagyok a Koncz Jóska, én festőművész akarok lenni, de egyelőre tanári állást vállalok, mert különben miből éljek meg? Bevallom, nem egyedül utaztam fel Győrbe, apám is elkísért. Igazán nem sok motyót hoztam magammal. Megérkezve, beállítottunk a Széchenyi téri, ősi bencés gimnáziumba, az igazgató, Csukás István nagyon megnyugtató, számunkra bizalomkeltően fogadott. Édesapám mindig büszkén emlegette, egyszerű ember létére, ezt a fogadtatást. Mint kiváló embert, úgymond úriembert emlegette Csukás Istvánt. Már részletesen nem is emlékszem a továbbiakra, hogy hogyan rendezkedtünk el. Végül Varga Béla katonakori cimborám, akivel a képességvizsgáló intézetnél együtt szolgáltunk, eszembe jutott, hogy Győrben tanár. Sikerült megtudnom, hogy hol lakik, felkerestük és lévén nőtlen agglegény, szívesen felajánlotta, hogy míg lakást nem kapok egész nyugodtan, tartózkodjak nála, és majd megoldom a problémám. így apám megnyugodva hazautazott Bőcsre, én pedig Győrben maradtam. Nem tudok, illetve nem is akarok jelentéktelen dolgokról beszámolni, mégis tanári pályafutásomnak kezdetéről, ezeket a köznapian megjelenített dolgokat, mégis kénytelen vagyok. Azért talán, hogy a magam számára is tegyem elfogadhatóvá, hogy kikerültem abból a Pantheonból, amely a Képzőművészeti Akadémia volt, amely még a negatívumok felsorolása ellenére is az én világomnak tűnt, melyben minden rajzolni, festeni kívánó növendék szívesen maradt volna, mint ahogy egyes személyek részéről ez meg is történt. Tanársegédeknek maradtak vagy mestereik révén kaptak továbbmar adási engedélyt bejárni, mivel modellek álltak rendelkezésre. Bennem még élt diákkorom emléke. Rajztanáromnak rendelkezésére állt egy nagy rajzterem. Mellette egy nagy rajzszertár. A festőművész-tanár számára műteremként 115
