Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Megint egy mester. Zavaros változások

már Akadémiát majdnem befejező hallgatóról lévén szó, személyemben, mintha nem tudta volna leplezni a növendéke és a mester kapcsolatának, kicsinyességi érzését. Bár erre semmi oka nem volt, ezt inkább a későbbi tapasztalatomból is próbálom kiélezni, amit én szándékoztam benne feloldani. Nem tudom, hogy sokan kényelemből vagy ijedségből a régiek közül átkéredzkedtek más mesterhez. így elment a horvát gróf is és még többen, voltak, akik végeztek, mint például Nagy Dezső, akivel majd később Sárospatakon összetalálkozunk. Akarva nem akarva bezúdult a műterembe a politika, mely nem lehet azt mondani, hogy a művészeti hitvallás, a humanitás iránti elkötelezettséget növelte volna. Megkezdődött az elkötelezettség eszméjének kollektivizálása, az egy irányba való gondolkodás örökérvényesítésének hangsúlyozása, egy nagy cél iránt. Megismételve szociálrealizmus irányzat, mintha végre megtaláltuk volna a bölcsek kövét örökre. Osztályos társaim felkérésem nélkül is próbálták hitemet megtépázni festészeti eljárásom megkérdőjelezésével. Én viszont elgondolkoztam, hogy most ezek itt körülöttem mit kezdenek az eddigi nagy festők alkotásaival, Giottó, Assisi freskóival, Michelangelo műveivel stb. Véletlenül új mesterünk műhelyében többen bent voltunk. Ugyanis újszerűen akart oktatni, ez nem is bizonyult rossznak. Vásznat feszítettünk, alapoztunk, festéket törtünk stb. Itt rátaláltunk egy füzetre, amiben a növendékek neve volt benne, rövid jellemzéssel. Én is megejtettem, hogy a rólam írtakat elolvashassam. A következőt találtam benne, ha nem is szóról szóra, a lényege: Jó képességű, tehetséget jelző. Kiváló festő válhatna belőle. Elrontották, festészete nosztalgiát tükröző, esztétikailag tartózkodik a konstruktív, durvább formakezeléstől. Ilyen körülmények között igyekeztem tanulmányaimat végezni. Ezen az osztályon azt lehet mondani, magamra maradtam az engemet körülvevők bizalmatlanságával. Az addigi elismerések sorozatossága személyemmel kapcsolatban most átfordult az ellenkező oldalra. A történelmi helyzet megváltozott, de tudtam azt, ezzel a szakmával jár. Hiszen útnak indító rajztanárom, Imreh Zsigmond megmondta: „Nagyon szép foglalkozás, de veszélyesebb, mint a katonaság". Igen, ebben az évben már a Miskolci Művésztelepre nyári gyakorlatra nem jelöltek. A politikai határok megmerevedtek. Vége lett annak a reménynek, amellyel Burghardt mesterem biztatott, hogy vegyem fel a francia nyelvet, mert valószínű javasolni fognak tanulmányaim továbbfolytatására a Julien Akadémiára. Ez az ösztöndíjalap ebben a zűrzavarban, mint sok más megszűnik, és mint írtam a határokat is vasfüggönnyé merevítik. Létbiztosítás a tanári szak elvégzése, bár belülről táplált reményeim szerint szabad pályán szerettem volna tevékenykedni. Az utolsó két évben több elméleti és gyakorlati tárgy lett, ha nem is végzetesen, de szűkítették az alakrajzi festészetben való elmélyülésemet, noha nem hagytam ki a lehetőséget soha, hogy ha úgy adódott, hogy ne rajzoljak vagy ne fessek. 106