Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Nagybánya és Miskolc

nyári gyakorlatukat, nyaralásukat. így méltán nem mentesültünk a nagybányaiak szellemétől. Kimondható az is, hogy mint növendékek, a nagybányai festők nagy nemzedékének vagyunk tanítványai. Ezen eszmefuttatást megerősítette bennem a közismert nagybányai idős mester, Benkhard Ágost mesterként való belépése közénk, nyugdíjas kóra ellenére is. Próbáljunk most már a müvésztelepen tevékenykedni, nem az én feladatom, nem vállalkozom a nagybányai szerveződésről bővebben szólni, csak annyiban, amely az én pályafutásommal érintkezett. Nagybánya száz éve: - Murádin Jenő és Szűcs György feldolgozásában megjelent kötetben Miskolc ily nemű kapcsolatáról nem találtam említést. Úgy gondolom, valakinek vállalkozni kellene rá, hogy ezt is feldolgozza, annál is inkább, mert Miskolcról is nagyon sok kiváló, a magyar művészetet műveikkel gyarapító, személyiség került ki. Ezekkel a személyekkel majd később fogok foglalkozni. Benkhard mesternek úgy látszik, hogy hiányzott a mesteri tevékenység gyakorlása, ha egy kicsit humorosan akarnám jellemezni. Előző mesterünk nagyon liberálisan kezelt bennünket, nem szólt távol maradásunk esetén, hogy miért nem kéredzkedtünk stb. Az első nap megérkezésünk után, ahányan voltunk, másnap reggel annyi időpontban szándékoztunk felkelni. Ez viszont nem sikerült, pontosan a mester nyolc órakor mindenkit kizavart az ágyból, mondván, kezdődik a munka, mindenki ki, az épület mögé — az árnyas udvarra — aktot fogunk festeni. Itt megint baklövést követtünk el, némelyikünk csak egy füzetkével ment ki, vagy nem éppen megfelelő kartonnal. Visszaküldte, megszabván neki, fehér vászonra, ami vakkeretre pontosan fel van feszítve, jelentkezzen. Megtörtént a kívánsága, mindenkinek kiadta, hogy először szénnel a vászonra történő előrajzolást kell elkezdeni. Egész nyáron, délelőttönként fegyelmezetten kellett dolgozni mindenkinek, délután pedig azt csinált, amit akart. Ahhoz, hogy én most elmondtam ezt a fegyelmezését velünk szemben, még egy másik véletlenül elejtett anekdota is hozzájárult. Ez Vaszary János mestertől származik, 101