Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

ELŐSZÓ

ELŐSZÓ CA Z üveg, ez a csodálatos mesterséges anyag sok-sok szállal kapcsolódik az /*- emberi lét hétköznapjaihoz és ünnepeihez. Már a kisgyermekkor meghatározó élményét jelentő mesevilág történései is „az üveghegyen túl" kezdődnek. Hófehérke szépsége és lénye az üvegkoporsón keresztül bűvöli el a királyfit. A felnőtteknek a fény és a világosság az üveg közvetítésével válik mindennapossá lakóhelyeiken. Az üveg lehetővé teszi, hogy jobban láthassuk, vizsgálhassuk az univerzumot, megfejthessük a csillagrendszer végtelenjének titkait. Feltárhassuk a mikrovilág rejtelmeit. S az üveg használhatóságának és hasznosíthatóságának lehetőségét az űrhajózástól a mikrofizikáig még ezernyi példával illusztrálhatnánk. A sort lezárva több évezredes múltja miatt kiemelésre érdemes az a tény, hogy az üveg a folyadékok, italok tárolásának eszköze is, mintegy öltözete a benne tárolt illatszernek, különleges nedűnek, s ugyanakkor a tároltak fogyasztására is szolgáló eszköz, miközben az elfogyasztásra vagy a használatra szánt folyadék sajátosságait is kifejezésre juttatja. Az ember több mint öt évezrede ismeri és használja az üveget. A Kárpátmedencében a rómaiaknak köszönhető az üvegből készült használati eszközök meghonosítása. A IX. században államot alapító magyarság már az Etelközben megismerte e különleges anyagot, és a XIII. századtól egyre szélesebb körben hasznosította az üveg formai és funkcióbeli sajátosságainak bővülésével összhangban. A XVI—XVII. századig elsősorban a társadalom előkelőbb rétegei engedhették meg maguknak az ablak- és öblösüvegek használatát. A XVIII. század kezdetétől indult hódító útjára az üveg, meghonosodva a nemesi, polgári és paraszti háztartásokban egyaránt.