Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

Az ÜVEGIPAR KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XVI. SZÁZADIG

majd innen terjedt el formájuk Magyarországon keresztül Nyugat-Európa felé. Ez az üvegtípus a XII—XIII. században Velence kivételével mindenütt általánosnak tekinthető.

31 A bizánci üvegművesség befolyásának csökkenésével párhuzamosan — melyhez döntően hozzájárult Bizánc 1204-ben keresztesek által történt elfoglalása is —, egyre erősödtek a nyugati (velencei, német) hatások. Érzékelhetően kitapintható ez az ablaküvegek és meghatározott típusú üvegedények térhódításában. A kereszténység felvétele után megkezdődött a templomok építése és a különböző szerzetesrendek betelepítése. István király 10 egyházmegyére osztotta az országot, az egyházmegyék székhelyén székesegyházakat építtetett a kor közép-európai építészetében használatos rendszernek megfelelően. Az István-kori alapítású székesegyházak elpusztultak, leírásuk sem maradt fenn. Azonban bizonyosra vehető, hogy ezek az épületek üvegezettek voltak és a festett üvegek használata sem volt ismeretlen. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy a székesegyházak építői ne használtak volna ablakozásra üveget, mikor ebben az időszakban már egyszerűbb épületek ablaknyílásait is üveg védte, így többek között a budai polgárházak egy részének, vagy a budai vár domonkos rendi kolostorának ablakai is üvegezettek voltak a XIII. században a régészeti feltárások leletei szerint.

32 Az ablaküvegezést minden bizonnyal az országba betelepített szerzetesrendeknek köszönhetjük. A szerzetesrendek tagjai francia, német és itáliai kolostorokból jöttek, magas kultúrát, fejlett technológiai ismereteket hoztak magukkal, így az ablaküveg készítésének, festésének ismeretét is. Az ablaküveg festése a dél-németországi kolostorokból, Tegernseeből és Hildesheimből indult hódító útjára 1000 körül, miután az antik ismereteket felidézték és a gyakorlatban is alkalmazták. Az üvegfestés különböző technológiai eljárásait élesztették újra. A legegyszerűbb eljárás lényege az volt, hogy a tervezett rajz nyomán az izzó vassal kivágott színes üvegdarabokat ólomfoglalattal mozaikszerűen illesztették össze. A rajz kontúrjait a fém adta. Egy másik eljárás szerint a rajzot és a színezést az üvegre festették, s ezt az üvegbe égették. Gyakorlatban volt a különböző színű üvegek egymásba forrasztása is, majd ez üvegekbe mintákat köszörültek és az így keletkezett felületeket festékkel töltötték ki. A felvitt festék újabb égetés után az üveggel összeforrott. Ezeket az üvegfestési eljárásokat Teophilus örökítette meg munkájában, a Schedula... című alkotásában. Lényegében ez a mű segített a feledésbe merült antik ismeretek újraélesztésében, elterjesztésében. A három technikai eljárás közül az utolsó a XIV. századtól vált egyre gyakoribbá hildesheimi hatásra.

33 A szerzetesrendek államok fölötti rendszert alakítottak ki. Új kolostorok alapításában, építésében segítették egymást anyagiakkal és ismeretek átadásával egyaránt. Természetes tehát, hogy a szerzetesek Magyarországon is ismerték, alkalmazták azokat az eljárásokat, melyeket rendtársaik más kolostorokban gyakoroltak. Fontos kérdés számunkra az, hogy a szerzetesrendek honnan szerezték be az üvegezéshez szükséges alapanyagot. Kezdetben nyilvánvaló, hogy külföldről jutottak üveglapocskákhoz, ablakszemekhez. Azonban rövid idő múlva megfelelő szakértelmű szerzetesek betelepülése után helyben is képesek voltak üvegkészítésre, ablak- vagy öblösüveg előállítására. A régészeti feltárások leletei alapján bizonyítható, illetve feltételezhető, hogy több helyen működtek egyházi, ún. kolostori huták. XII. századi üveghuta került felszínre Pás^tón, az egykori bencés apátság területén folytatott ásatásokon. A hutaépület két helyiségből álló, nyitott fedélszékes, ácsolt tetőszerkezetű objektum volt, amelyben 3 égetőkemence állott. A kemencék funkciója megfelelt a Theophilus Presbyter „A különféle művességekről" írott munkájában szereplő üvegkészítő eljárásoknak. Nyersanyagelőkészítő, szárító, olvasztó- és hűtőkemencék jelentették a kis üzem legfontosabb berendezését. A hutaépület padlószintje alatti rétegekből előkerült sárgás, zöldes és színtelen, áttetsző üvegpohár-töredékek, valamint a barna, kék és füstszínű palackdarabok egy szokványos üveghuta termelési profilját vetítik elénk az ezredfordulót követő második évszázadból. 1932-ben Pilisszentkereszt határában kerültek elő egy huta maradványai és az itt készült termékek töredékei. Az ásatásokat irányító Krompacher László megítélése szerint a pálos szerzetesek működtette üzem a leletek alap-