Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

KÍSÉRLETEK, FELZÁRKÓZÁSI TÖREKVÉSEK A MEGHATÁROZÓ EURÓPAI STÍLUSIRÁNYZATOKHOZ A XIX. SZÁZADBAN

Sovánka István vázája Herman Ottó Múzeum, Miskolc ségek voltak. Sovánka eljárásának lényege az volt, hogy egy cinktáblára vésett eredeti rajz után egy pantografáló géphez hasonló szerkezetbe befogott, vékony viaszréteggel borított többrétegű üvegre mozgatható karok segítségével átvitték a díszítményt. Ezt követően az üveget folysavba (fluorsav) mártották és a sav a viasztól mentes felületet mélyen bemarta. A rubinmaratásos eljárás — mellyel a művész pályafutását kezdte —, nem teszi az üveg felületét plasztikussá, hiszen csak egyetlen vékony réteget maratnak le a kívánt mintának megfelelően. Gallé ezzel szemben a felület plasztikai kialakítására törekedett, és vastagon helyezte el az üvegre a később visszamaratandó felületeket. Ez több réteg esetében vastag felületeket eredményezett. A plaszticitásra törekvés magával hozta, hogy a visszamart rétegek éleit nem hagyták meg, hanem köszörűvel visszametszették. Maratásnál a színtelen üvegtest is mattá alakult az intenzív savhatás következtében. Ezért metszéssel vagy csiszolással ezt is tovább díszítették, hogy így a színtelen felülettel kontrasztot alakítsanak ki. Sovánka ezt a franciák alkalmazta technikát alakította át a magyar viszonyoknak