Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

KÍSÉRLETEK, FELZÁRKÓZÁSI TÖREKVÉSEK A MEGHATÁROZÓ EURÓPAI STÍLUSIRÁNYZATOKHOZ A XIX. SZÁZADBAN

Díszpohár, 1850kürül. Déri Múzeum, Debrecen Néhány igen szépen metszett díszű, életjeleneteket ábrázoló pohár arról tanúskodik, hogy az Északi-középhegységben a parádi üzem szomszédságában az egyik központ Egerben alakult ki. A másik pedig a bükki huták szomszédságában lévő Miskolcon. A városban 1799-ben alakult meg az üvegescéh, amelynek elsősorban egykori újhutai üvegesek voltak a tagjai. 1800 után a répáshutai üzem és a miskolci üvegesek között szoros kapcsolat mutatható ki. A városi üvegescéh tagjai a törvényeknek megfelelően nemcsak iparűzési, hanem kereskedői jogosítvánnyal is rendelkeztek, s ők árusították a répáshutai üvegeket is.

12 Ezen túlmenően metszett és gravírozott díszítményekkel is ellátták azokat. Érdekes módon a miskolci mesterek valószínűleg nem tudták kielégíteni az igényeket, ezért külföldi, főként német származású mestereket is alkalmaztak. 1821-ben német üvegest alkalmazott Hirsch Emánuel, aki „házában felákított üvegkereskedését bátorkodik a t. cz. Közönségnek ajánlani — 's figyelmezteti arra, hogy állandóan egy ügyes metszőt tart tárában, Id mindenféle szép metszéseket, czímereket, 's neveket leggyorsabban, 's legjutányosabb áron végre hajt..." 1844-ben pedig egy Groß Mayer nevezetű mester hirdeti, hogy ő maga és német segédje a „vásárlandó üvegneműre a legszebb rendes és gothicus betűket, tájékokat, s más egyebeket a legnagyobb ügyességgel metszeni kész." A műhely fennmaradt mintakészletében a fekratok és egyszerűbb csiszolatok meUett megfigyelhetőek a bonyolultabb kompozíciók rajzolatai is, amelyek segítségével az itt készült darabok beazonosíthatóak.' ' Az üvegesmesterek száma, a fennmaradt és azonosítható alkotások minősége, valamint az érvényesülő stílusjegyek alapján megállapítható, hogy az ország fővárosában üvegvésnöki iskola alakult ki. A pest-budai iskola létezése az 1810-es évektől a XIX. század végéig követhető nyomon. Pesten és Budán — bár a korábbi évszázadban nem hozhatók összefüggésbe az üvegművességgel —, a XIX. század elején jelentős számú üveges működött, 15—30 között váltakozott a mesterek száma. Évente átlagosan 20 idegen vándorló legény fordult meg Pesten és Budán, s a korabeli szokásoknak megfelelően munkát is vállaltak a céhes mestereknél. Az anyacéheknek 25—40 landmaistere volt általában, akik az alföldi és a Budához közeli dunántúli városokban tevékenykedtek. Néha-néha nagykárolyi, nagyenyedi, rimaszombati és eperjesi landmaisterek nevei is felbukkannak a céhkönyvekben.

14 A pestbudai céhes mesterek kereskedelmi előjogaikat érvényesítve általában üvegkereskedők is voltak, a korabek gyárak termékeinek egy részét is ők hozták forgalomba, de természetesen külföldi árut is kínáltak üzleteikben. A pest-budai cseh és német származású üvegek XIX. század eleji ismert művei még meglehetősen szerény alkotások. Hengeres testű és talpas poharak többnyire, amelyeket céhjelvények, szabadkőmíves, vagy a külföldi empire üvegek díszítményeiből átvett szimbokkus jelentésű motívumok ékesítenek. A szerény kezdet után tűnt fel a kor legkimagaslóbb magyar üvegvésnök mestere, Fedeles serleg, 1847. Kassa, Oppitz József alkotása Iparművészeti Múzeum, Budapest (Fotó: Kolozs Ágnes)