Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

KÍSÉRLETEK, FELZÁRKÓZÁSI TÖREKVÉSEK A MEGHATÁROZÓ EURÓPAI STÍLUSIRÁNYZATOKHOZ A XIX. SZÁZADBAN

bécsi porcelánfestő, Samuel Mohn és fia, Gottloh Samuel Mohn elevenítette fel 1806 körül. Ez a festési mód a XV11I. századi opak zománcfestés vastagon felrakott színeivel szemben a fényt tökéletesen átengedé) élénk lazúrszíneket részesítette előnyben. Ez az eljárás aprólékos, finom részletek festését teszi lehetővé, s különösen alkalmazható városképek, tájképek, épületek hiteles ábrázolására.

5 Mohnék új eljárása 1811-től indult Iródító útjára, amikor Anthon Kothgasser, egy bécsi porcelánfestő elkezdett foglalkozni az áttetsző zománcfestéssel, amelyet a legnagyobb tökéletességre emelt. Az igazi népszerűséget egy új emlékpohár-típussal, az ún. Ranftbecher-rel érte el. E pohár formájára a magas, fogaskerékszerűen csiszolt talp és az ebből kifelé enyhén bővülő hengeres test volt a jellemző. A fotorealisztikus képek egységes ezüstsárga és aranyozott gótizáló keretezésűek. Az 1820-as években a mester általában szignálta képeit, de később már szignálatlanul kerültek forgalomba a műhelyéből ldkerült üvegek.

6 Ez lehetővé tette a hamisítást, a Kothgasser modorú festést, amelynek számos magyar témájú darabja ismert. Kothgasser magyar megrendelésre is dolgozott. Egyik ilyen munkáján a barokk állameszme, Mária Terézia körmöci veretű tallérján megjelenő ábrázolás utánérzetét figyelhetjük meg, amelyen Szt. István a felhcikön trónoló Madonnának felajánlja a koronát. Egy másik poháron a magyar címer fölött sugárözönben holdsarlón áll a Madonna, karján a gyermek Jézussal, körülötte a Patrona Hungáriáé — S. Maria Mater Dei fekrattal. A városképeket, látképeket ábrázoló Kothgasser modorú poharakon feltűnnek pestbudai látképek és építmények is, mint a Lánchíd. Az aprólékosan kidolgozott ábrázolásokról lehetetlen eldönteni, hogy a mester iskolájának termékei, vagy hazai művészek utánzásai. Mindenesetre azt biztosra vehetjük, hogy üvegesiparunk forrásai nem tájékoztatnak bennünket a színes áttetsző zománcfestés XIX. század eleji alkalmazásáról. A század közepétől a Pesten készített áttetsző zománcfestésű poharak rajzolatának elnagyoltsága és a Kothgasser poharak ábrázolásai tökéletessége között szembetűnő a különbség. A XIX. századi kristálystílusú üvegművészet edényformái is nemzetköziek. A század első éveitői a korábbi időszakok nyughatatlan pohár- és serlegformái leegyszerűsödve csupán befogadó formát jelentettek a csiszolásnak, amely kristályalakulatokat követve egymást élekben metsző, apró síkokra bontja a felületet. Az empire időszakában kialakult formák a XIX. század hatvanas éveiig uralkodóak voltak Magyarországon. Hegemóniájukat sem a gótikus serlegekre emlékeztető, karéjos talpkiképzésű pohárformák, sem pedig a romantikához, mint stílusirányzathoz közel álló keleti, mór formai elemek nem veszélyeztetik. Az 1860-as évektől, a gyáripar uralkodéwá válásától a további formai leegyszerűsödéssel együtt már művészi hanyatlás is érzékelheti). A divatos poharak vastag falú, merev vonalú, 6—10 oldalú csonka gúla formájúak, amelyek tökéletesen megfelelnek a kristálystílusnak. A kristálystílus uralomra jutásával, a színes üveg terjedésével nemcsak az üvegek formája változott meg, hanem funkciójuk is. A biedermeier időszakának poharai, serlegei csak és kizárólagosan díszüvegek, amelyeknek elsődleges feladatuk, hogy a vitrinek polcain hihetetlen szín intenzitásukkal keltsék fel a figyelmet és emlékeket idézzenek, akár egy kellemes utazásét vagy fürdőzését. A mindennapos használatban lévő üvegekkel szemben is fokozott elvárás volt, hogy díszüvegek hatását keltsék. Amíg a borosüvegek esetében a színes üveg egyenesen zavaró lett volna, addig a biedermeier korban divatos kmonádés, cukorvizes, ásványvizes üvegeken, a gyümölcsöstálakon, cukortartókon, asztaldíszeken, iUatszer- és dohánytartókon, valamint a lámpákon egyenesen kívánatos volt a színesség. A XIX. század második felétől új törekvések, új irányzatok kerültek előtérbe az egyetemes üvegművészetben a historizmus szellemiségével összekapcsolódva. A historizmus egyes stílusirányzatai az üveg esetében az általánostól eltérően gyakran megkésve, nemzeti ideológiai tartalommal és túlfűtötten jelentek meg. A XIX. század derekától meghatározcwá vált a múzeumokban őrzött tárgyak előkép-szerepe. Az ókori, a reneszánsz—barokk velencei—muránói üvegek utánérzetei elkészítésére törekedtek, természetesen új jelentéstartalommal. A felelevenített korstílusok az üvegművesség története során domináns