Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

A HAGYOMÁNYOS ÜVEGKÉSZÍTÉSTŐL A GYÁRIPARI TERMÉK-ELŐÁLLÍTÁSIG

becsét csökkentené, sőt ajánlására válik." A kiállításon a Perger testvérek „metszett és gyémántozott (brilliant) tiszta fehér üveg árut" mutattak be. Óriási szenzációt keltett a Kuchinka testvérek gyárának óriás-billikoma, amely 120 cm magas volt. Legnagyobb átmérője elérte a 42 cm-t, súlya pedig a 90 kg-ot. Az üveg kiöntése csak a kilencedik kísérletre sikerült. Négy köszörülő mester 4 hónapig foglalatoskodott az óriási üvegtárgy díszítésével. A billikom sikerét fokozták azzal is, hogy a Kuchinka testvérek 100 aranyat tűztek ki jutalmul annak, aki a másolatát elkészíti. A bírálóbizottság azonban nem méltányolta a technikai bravúrt. „Mivel azonban ilyennemű készítmény a forgalomban áruczikket semmi esetre sem képezhet, és inkább művészi példánynak, mint iparczikknek tekinthető, bírálatra nem vétetett. LIanem a közhasználatú színes és fehér üvegek, miket a pesti raktáraikból tetszés szerint kiválasztani megengedett, s amelyek fehérségben, tisztaságban és simaságban olly kitűnőknek találtattak, s valóban, ahol ily hasznú művet kaphatni, ott a külföldi üvegek nélkülözése, még a kényesebb ízlésnek sem kerülhet áldozatába, örvendetes tudni, hogy a Közönséges fúvott üvegek s ablaktáblák, mellyek a kiálk'tott példányok után ítélve Kuchinka urak gyárainak is fő érdemét teszik nemcsak a hazai szükségletek fedezésére, hanem Kelet felé már nevezetes kiviteli czikket képeznek."

21 A Kuchinka testvérek a XIX. század első felének legjelentősebb ipari vállalkozói közé tartoztak. 1842-ben ők bérelték meg a zólyomi sziklai hutát és a Károlyiak parádi üzemét is. A sziklai hutában 300 embert foglalkoztattak az ablaküveg gyártásában és forgalmazásában. O- Antalvölgyön az alkalmazottak létszáma 140 volt. Kuchinkáék éves összforgalma 150-200 ezer forint volt. Pesten a Felső-Dunasoron két lerakatot tartottak tenn.

22 Az 1848/49. évi szabadságharcot követő időszak híradásai már csak egyetlen gömöri üzem, az új-antalvölgyi huta működéséről tudósítanak. Vélhetően a huták között kialakult gazdasági verseny és a fahiány miatt a legmodernebb és legerősebb anyagi hátterekkel rendelkező üzem maradt fenn. Az 1890-es évek elején Forgách Irma grófné újrakezdte Kokován az üvegkészítést, de itt már csak ablaküveggyártás folyt. Az új-antalvölgyi huta a XIX. század második felében igazi gyárrá fejlődött. Modern fatüzelésű kemencével látták el, majd 1887-ben gáztüzelésre rendezkedett be az üveggyár. A folyamatos termelést négy, összesen 40 tégelyes regenerátoros kemence biztosította. Az örlőberendezések és a több mint 70 köszörülőgép folyamatos üzemeltetését vízi energia és egy 50 LE teljesítményű gőzgép biztosította. A gyár homokfúvó, marató-, festő- és üvegsajtoló műhelyekkel is rendelkezett.

23 Magyarország északi részének peremvidékén, a Zempléni-hegységben, a Bükkben és a Mátrában a XIX. század elejére a huták többsége beszüntette a termelését. A regéci uradalom hutája, köszönhetően Tokaj-Hegyalja közelségének, hagyományos borosüvegeivel még életben tudta tartani magát. 1849-ben települt át az üzem 200 éves történelme utolsó színterére, KözépHutára.

24 A berendezés lényegében ugyanolyan volt, mint a XVIII. században, a termékeket fúvással állították elő. Felszerelték ugyan a hutát metszőberendezéssel is, de ez arra szolgált, hogy a pincetokba való palackokat, poharakat, kulacsokat feliratokkal, egyszerű motívumokkal lássák el, ha a vásárló igényelte. A parasztüvegeket a munkások hozzátartozói, a környező falvak lakossága értékesítette a Hegyalja mezővárosaiban. Az ablaküveggyártásnak köszönhetően házaló üvegesipar alakult ki a környéken. A mesterek hátukon jellegzetes üvegtárolóval járták az országot, s vállalták az ablakok üvegezését, míg készletük tartott. A regéci uradalom hutája 1916-ban szűnt meg.

23 Utolsó ténykedése kultűrtörténeti érdekesség. A fronton harcoló katonáknak lapos, zsebbe való kulacsokat készítettek. A bezárás után a munkások egy része a tokodi és a salgótarjáni üveggyárakban talált megélhetést. A diósgyőri koronauradalom Miskolc közelében működő hutája azért tudta néhány évtizeddel az életét meghosszabbítani, mert 1830 után folyamatosan kisebb-nagyobb fejlesztésekre nyílott lehetőség. 1834-ben Répáshutáról Gyertyánvölgybe telepítették az üzemet, amely a k( >rábbÍ időszakokban használt kemencéknél jóval nagyobb és hatékonyabb égést biztosító kemencével épült. Közvetlen fatüzelésű kemencéjében 7 tégelyt használtak olvasztásra. A bérlő metsző-