Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGHUTÁK TERMÉKEINEK FORMAI, FUNKCIÓBELI SAJÁTOSSÁGAI ÉS DÍSZÍTMENYEI

üvegből készültek. A kis porciósok vastag talprészénél, az edény oldalán egyes esetekben üvegpecsétek kaptak helyet, melyeken az űrtartalmat tüntették fel. Később a kis és nagy porciósoknál egyaránt az edény nyakrészén maratott hitelesítési jel tűnt fel. Ez a méterrendszer bevezetése után került az üvegekre. A porciós- és fütyülősüvegek az Alföldön és Felső-Magyarországon terjedtek el. Dunántűi területén ritkábban bukkantak fel az ilyen ivókészségek. Az országnak ezen a részén a talpas pálinkáspoharak, a kupicák és a pálinkáskorsók voltak divatban. A Mohács környékén ma már féltett családi ereklyének számító pálinkáskorsók változó űrtartalommal készültek, de ezek 1—1,5 decilitereseknél csak ritkán nagyobbak. A gömbszerű tárolórész összeszűküléséből emelkedik ki a hosszú nyak, mely végén kifelé hajló peremmel ellátott. A nyak alsó részén kitüremkedő dudort képeztek ki, és innen indul a korsó egyszerű, sima füle, másik vége pedig a tárolórész vállán nyugszik. A kitüremkedő dudor és a szűk nyak kettős célt szolgált. A középkori kicsiny illatszeres üvegekhez hasonlóan, az itt keletkezett légbuborék késleltette a folyadék kiömlését, ha a korsó felborult. Másrészt nehezítette a beletöltött ital azonnak elfogyasztását, mivel csak lassan, bugyogva engedte át a korsócska szűk nyakán. Az ivóedényeket a dél-magyarországi hutákban és Erdélyben egyaránt készítették. A XVIII. századi és XIX. század eleji darabok többsége még optikai díszítésű, és nagyon gyakran színes (barna, kék) üvegből készült. A XIX. század végén már préseléses eljárással álk'tották elő a füles porciósnak, pálinkás kisüjegnek is nevezett ivóedényeket, és ettől az időszaktól préselt geometrikus vagy növényi díszítmények tűnnek fel testükön. Csak a Dunántúl területéről ismerjük a pálinkás bugyogókat. Leggyakrabban Baranyában fordulnak elő ezek a mindig kék üvegből készült, kobaktök formájű kis ivóedények. Űrmértékük kicsi, 1 dl körül váltakozik. Ezeket az ivókészségeket is dél-magyarországi hutákban készítették, de az alapforma nyilvánvalóan már Erdélyben is ismert volt, ahol a pálinkásüvegek szinte valamennyi formája előfordul. Bütykösök A bütykös szavunk 1669-ben jelent meg először írott forrásokban. Ekkor még mázas korsót, tehát cserépedényt jelölt. Az elnevezés alapját az képezi, hogy a folyadék bugyogva távozott el az edényből. A szó a bütykös szerkezet jelzőjének önállósulásával keletkezett.

36 Az üvegedények között a bütykös nem korsó formájú ivó- vagy tárolóeszközöket jelöl, hanem palackfajtákat, hasáb testű, kis űrtartalmú üvegeket és kulacsokhoz hasonlító ivóedényeket. A két tárgytípus elterjedési területét tekintve eltérő. A hasáb testű bütykösök Erdélyben, a Dunántúl déli részén és Felső-Magyarország nyugati területein fordulnak inkább elő, amíg a kulacs formájú edények FelsőMagyarország dék területein és az Alföldön. A hasáb testű bütykösök a XVII. század végén Erdélyben jelentek meg. Az első formák hatszögletűek voltak, tetejükön csavarmentes óngyűrű és kupak kapott helyet. Az első példányok díszítése a XVII. századi habán palackok, gyömbértartók ornamentikájára emlékeztet. Az ilyen gazdagon díszített, drága és különleges megoldású palackok, bütykösök nem kerültek paraszti használatba. Inkább az egyszerűbb, négvzetes hasáb alakú pálinkásbutykosok gazdagíthatták a kisnemesek háztartásait. Ezek színtelen, áttetsző üvegből készültek, és minden esetben színes zománcfestéssel díszítették. A színes zománcfestés, mint általában a középkori eredetű díszítőmódok többsége, itáliai, velencei eredetű. A XVI. század dereka táján jelentek meg a német üveghuták színes zománcfestéssel díszített termékei, melyek egyre inkább háttérbe szorították a velencei festett üveget. Olyannyira, hogy a XVII. század közepén ez a technika már mint a német üvegművességre jellemző díszítőeljárás ismeretes. Az első festett bütykösök Porumbákon dolgozó német üvegeseknek tulajdoníthatók, s a technika továbbélésében, XVIII. századi virágzásában is a német mesterek szerepe volt a meghatározó. A színes zománcfestésű bütykösök túlnyomó többsége datált és feliratos. A fekratok német nyelvűek, s ezek alapján készítési helyüket és használatukat illetően is megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a palackokat Ausztriából eredeztetik, vannak