Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGHUTÁK TERMÉKEINEK FORMAI, FUNKCIÓBELI SAJÁTOSSÁGAI ÉS DÍSZÍTMENYEI

alkalmazása. Buborékos kancsókat szinte minden öblösüveggvártással foglalkozó hutában készítettek. A rátétes fonáldíszítésű kancsók már ritkábban, kisebb mennyiségben készültek, bár ezek is előfordulnak minden huta termékei között. A rátétes fonáldíszítést eredetileg az a praktikus szempont hívta életre, hogy az edények használatban veszélyeztetett részeit, a szájperemet vagy a talpszéleket megerősítsék. A XVIII—XIX. században az eredeti funkció helyett a díszítés szerepe erősödött fel. A huták többségében (Regéc, Bükk, Párád, Somhegy, Bél, Feketeerdő) készültek olyan kancsók, amelyek szájpereménél diszkréten színtelen vagy kék színű üvegfonalakat helyeztek el. Ha színtelen volt az üvegfonal, akkor sok esetben a kancsó peremének kék színezése szolgált ezek hangsúlyozására. A bonyolultabb díszítőeljárások közül a színes zománcfestést és a gravírozást emeljük ki. A kancsók festésében is az erdélyi huták és a parádi üzem járt élen. A parádi kancsókon a rózsákból és apró virágokból komponált füzérek a csőrtől két irányba kiindulva, az edény öblén találkoztak a fültől kiinduló füzérekkel, és a találkozásnál a kancsó oldalsó részeit szinte teljesen beborították a színesen festett virágok. A feketeerdői üvegkancsókon a vörös zománcfestéssel készült jellegzetes szőlőleveles, indás, fürtös motívumsor vonul végig. Az emlékanyag alapján a kancsók gravírozása Somhegyen és Párádon volt szokásban. Somhegven a szentgáli üvegeken megismert motívumokat, az ugró szarvas alakját használták előszeretettel, míg Párádon elnagyolt indás, leveles gravírozott motívumsort alkalmaztak az edények központi részein. Pincetokba való palackok A levéltári forrásokban a pincetokba vak) palack neve a XVI. században bukkan fel. 1542-ben Palac^k tok, 1554-ben A%palack tokba töltetem bort higgadni, 1550-ben pinche tok mynd palack nélkül kifejezések ismertek.

23 A XVII. században már közismert és nagyon elterjedt edénytípus volt, mint erre a vagyonleltárak adatainak felsorolásakor is utaltunk. A regéci huta első öblösüveg termékei is pincetokba való palackok voltak. Ma már nagyon ritka ez az edénytípus a fennmaradt emlékanyagban. Kétségtelenül az egyik legreprezentatívabb üvegedény volt a parasztüvegek között. A formába fúvással készült, hasáb testű, rövid és szűk nyakrésszel ellátott palackok elnevezésüket onnan nyerték, hogy egy rekeszekre osztott, pincetoknak nevezett ládácskában tárolták őket. Az általában 6 rekeszre osztott pincetokok jól kipárnázott tárolóhelyein a palackok kiválóan elviselték a hosszú utazások megpróbáltatásait. A 2-4 literes űrtartalmú pincetokba való palackok mindig színtelen, áttetsző üvegből készültek, s ez is jelzi, hogy hosszú ideig csak a módosabbak engedhették meg maguknak beszerzésüket. A XVI-XVII. századi palackok csodálatosan díszített edények voltak. Felületükön szépen kidolgozott színes zománclestésű címerek, feliratok, évszámok kaptak helyet. Késeibb a gravírozás elterjedésével már szinte az edény teljes felületét kitöltötték díszítményekkel. A XVIII. század végén, a XIX. század elején kerülhettek csak ezek az üvegek paraszti használatba, de ekkor már csak ritkán feleltek meg eredeti elnevezésük szerinti funkciójuknak. A pincetok kiszorult a használatból, s csak a palack eredeti elnevezése maradt meg, amely végül minden nagyobb méretű, hasáb alakú, rövid nyakú edényre érvényes volt. A pincetokba való palackokat bor tárolására és szállítására használták elsősorban, de természetesen alkalomszerűen ivóeszközül is szolgáltak. Készítőhelyük, hazájuk Felső-Magyarország, Frdély és a keleti országrész volt. Felső-Magyarország hutainventáriumaiban mindenütt előfordul megnevezésük. Erdélyben csak a porumbáki, illetve a közek szoldobágyi, butyászai és bék termékek között fedeztük fel. A Dunántúlon pedig Somhegyen és Baranyában gyártottak ritkán ilyen edényeket, más helyeken nem találjuk nyomát ennek. Amikor a parasztság számára lehetővé vált beszerzésük, továbbra is igényként merült fel gazdagon, feltűnően való díszítésük. Többségükön céhes jelvények, évszámok és monogramok, a megrendelő foglalkozásával összefüggő szimbólumok figyelhetők meg, természetesen a vásárló anyagi lehetőségeitől függően. A szentgáli kisnemesek közül egyesek dúsan gravírozott pincetokba való palackok használatát engedhették meg maguknak. Egy 1818-ban Somhegyen készített palackpár — mint