Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGHUTÁK TERMÉKEINEK FORMAI, FUNKCIÓBELI SAJÁTOSSÁGAI ÉS DÍSZÍTMENYEI

befonva, füllel ellátva korsóként is használták, s ekkor demi^son volt a nevük. A vesszővel, hánccsal, szalmával vagy újabban műanyagokkal befont és füllel ellátott üvegeket az ország sok helyén ismerik demizson néven. A szó eredetileg egy szcSrös, nagyméretű, keleti tökfajtának volt a neve, amelyet folyadék tárolására és ivóeszközül egyaránt használtak éppúgy, mint Magyarországon a kobaktököt. Dam-haa-D sann vo\t az arab neve és Damajanos néven ment át a spanyol nyelvbe. A franciáknál a Dame Jeanne (Janka asszony), az angoloknál pedig Demi John névalakja ismert. Az utóbbi elnevezés magyar fordítása: Félpocakos János. A demizson magyar nyelvbe való kerülése egyelőre még tisztázatlan, de az ldzárt, hogy a franciából vettük volna át, mert a demijon (vagyis demizson) szó a francia nyelvben ismeretlen.

11 Talán elképzelhető, hogy az angol Demi John és a magyar demizson elnevezés között valamilyen összefüggés lehetséges, különösen akkor, ha nálunk a vesszőbe vagy szalmába font üveg pocakos üveg elnevezése is ismert. A fonott üvegek széles körben elterjedtek voltak. A Tisza mentén, Tiszanána, Kisköre vidékén ismert a fontüveg vagy fonott korsó elnevezés. Készítőik az üvegfonó munkához a Tisza füzeseinek vékony vesszeit használták. Az üvegeket feltehetően Párádról szerezték be. Dél-Baranyában és Debrecen környékén is ismert volt a fonott üveg és szalmás korsó elnevezés. Valószínű, hogy az itt élők a közeli hutákból szerezhették be a korsók készítéséhez szükséges üveg tárolóedényeket. Baranyában és Erdély területén is készítettek rövid nyakú, gömb testű tárolóüvegeket.

12 Butéliák A Gomboczy-Melich-féle etimológiai szótárban levő magyarázat szerint a német butelia, butellje szó átvételével, részint pedig a hazai latin felhasználásával keletkezett a butelia szavunk. Első emb'tés a XVIII. század végéről származik.

13 A Magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában a butelia magyarázataként az olvasható, hogy a német eredetű Buttel, butelia, buttel/e, bouteille alakváltozásaként került a magyar nyelvbe, és 1752-ben bukkan fel először a következő mondatban: ,,A tokaji aszű szőlő bornak butékája."

14 Az elnevezés eredete alapján biztosra vehető, hogy ezt az edénytípust is német mesterek honosították meg Magyarországon. Az elnevezés már a XVIII. század elején ismert volt. A szoldobágyi huta termékeinek felsorolásában 1726-ban szerepel „kötéses butelia" nevű üvegedény, a béli hutában is készültek 1742—1750 között buteka nevű palackok.

15 A forrásokból szintén kiderül, hogy ez a tárolóedény-féleség különleges, finom borok tárolására szolgált. A butéliát, ezt a gyakori edénytípust az ország hutáinak többségében készítették. Megszületését, gyakorivá válását annak is köszönhette, hogy az üvegkészítő mesterek a butéliák gyártása során az üvegpalackok formáját az értékesebb, háztartásokban jobban megbecsült, már-már díszüvegnek számító igényességgel juttatták kifejezésre, és a formai szépségre való törekvés mellett később különböző díszítményekkel is ellátták ezeket. A butéliák formája kezdetben aUg különbözhetett a palacküvegekétől. A XVIII. századig ismert hosszú nyakú, gömb testű palacktípusok formáját fedezhetjük fel a regéci huták egyik butélia-típusában. A gömbölyű, labdaszerű testből kinövő hosszú, egyenes nyakon elmaradhatatlan a kettős, néha hármas gyűrű, amit mindig a díszítés után helyeztek el a palack nyakán. A gyűrűk az edény biztonságosabb fogását segítették elő. A kerek talppal vagy talp nélkül készült edény általában fél- és egyliteres űrmértékű volt. Ennél kisebb vagy nagyobb méretűek az emlékanvagban nem fordulnak elő. Ezeket az edénveket a zempléni lakosság palackoknak nevezte, de mivel ezek is finom, általában aszúborok tárolására szolgáltak, és különleges díszítésűek, mindenféleképpen a butéliák közé sorolhatók. A fúvással készült zempléni butéliákon az Alexandriában kikísérletezett, majd a velencei közvetítéssel elterjesztett szál- és fonáldísz továbbélését figyelhetjük meg. Az egvkor velencei csipke- vagy millepori üvegeken teljes tökéletességében megjelent díszítő technika olasz mesterek közvetítésével jutott el Magyarországra. A XVI-XVII. században még nem jutott túlságosan nagy szerephez. Azonban a XVII. század végétől, amikor az úri és parasztüveg mindinkább elkülönült egymástcil, a fonalas díszítési mód is jellemzővé vált a parasztüvegeken, mint alkalmazott, kedvelt felületdíszítés. A gömb testű zempléni butéliákon a fonalak alkalmazása