Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGMŰVESSÉG TÖRTENETÉNEK KUTATÁSA

elemezve és összehasonlítva az európai rokon vonásokat mutató emlékanyaggal. A munkában már megjelennek előttünk a legjelentősebbnek vélt üveghuták, köszönhetően, hogy a szerző építhetett Takáts Sándor, Kárffy Ödön, Kemény Lajos és Tagánji Károly levéltári kutatásokon alapuló feldolgozásaira is.

14 Az ő részletkutatási eredményeikből, adatközléseikből lehetett arra következtetni, hogy a Kárpát-medence területén nagyon sok üveghuta működhetett, melyek történetének részletes megismerése alapvetően megváltoztathatja az üvegművesség XX. század elejéig ismert arculatát. Már Divald Kornél is felvetette az egyes huták részletes kutatásának fontosságát és azt is, hogy az iparművészeti alkotásoknak minősített üvegtárgyak mellett fontos a régészeti emlékek számbavétele, megszólaltatása, valamint az egyszerű rusztikus üregek gyűjtése. Vélhetően Divald régészeti anyag számbavételére utaló gondolata sarkallhatta Höllrigl Józsefet, a Magyar Nemzeti Múzeum üveggyűjteményének kezelőjét a Magyar művészet hasábjain 1934-ben megjelent Régi magyar üvegek című tanulmánya megírására.

15 Azonban ez a munka arról tanúskodik, hogy az igen kevés tárgyi emlékanyag nem szolgálhatott az írott források és a korai üvegek kapcsolatának megteremtésére, még nem jött el az ideje a középkori üveggyártás produktumokkal alátámasztott képe megrajzolásának. Az üvegtörténeti kutatások újabb monográfiákat eredményező korszaka Divald Kornél munkájának megjelenését követően csak egy hosszabb szünet után következett be. A sort Sághelyi Lajos 1938-ban napvilágot látott A magyar üvegesipar története című műve nyitotta meg, amelyet 1940-ben Hivert De^ső Üvegipar és üveggyártás és 1943-ban Gurmai Mihály A% üveg című alkotása követett.

16 Sajnos ezek a munkák sem módszerükben, sem adataikban, kutatási eredményeikben nem hoztak felszínre új ismereteket. Forrásaik, adataik, végkövetkeztetéseik tekintetében lényegében egy kivételtől, Sághelyi Lajos művétől eltekintve azonosak Telkes Simon és Divald Kornél munkájával. Sághelyi Lajos monográfiája is alapvetően korábbi kutatási eredményeket összegező, reprodukáló alkotás. Új elemnek minősíthető viszont az üvegescéhekről, üvegesmesterségről szóló fejezete. Amíg az 1940-es éveket, a második monográfiákat eredményező korszakot alapvetően a reprodukálás jellemezte, addig az 1960-as évektől kezdődő harmadik üvegmonográfia időszakot már ismét a tárgyak vizsgálata és az írott forrásokban rejlő lehetőségek kiaknázása. E harmadik üvegmonográfiákat felvonultató korszak Borsos Béla tevékenységével vette kezdetét. Borsos döntően magánszemélyek, kisebb részt muzeumok birtokában lévő tárgyak megszólaltatásával, döntően publikált és csekély mértékben addig ismeretlen levéltári források felhasználásával készítette el munkáját, amely először 1965-ben, majd másodszor jelentősen átdolgozva és továbbfejlesztve 1974-ben jelent meg.

17 A korpusz legértékesebb részét a XIX. századi üvegművességgel foglalkozó fejezetek képezik, ami nem véletlen, mert a szerző leginkább a reformkor és a szabadságharcot követő fél évszázad forrásaiban mélyedt el igazán, és jelentős előtanulmányait is e korszakból merített témakörökről készítette. Elsőrangú a stílustörténeti vizsgálódása és máig érvényesek megállapításai, amelyeket az úri üvegek formai és díszítménybeli sajátosságai alapján vont le. A megrajzolt kép sokkal árnyaltabb és ugyanakkor teljesebb lehetett volna, ha a szerző kimeríti az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és több jelentős vidéki múzeum üvegkollekciója adta lehetőséget. Rendkívüli tájékozottságra, jó meglátásra és a szakirodalomban való jártasságra utal Borsos korszak-meghatározása is, amely szerint a XVIII—XIX. századot a főúri uradalmak középpontjaiban emelt üvegcsűrök időszakaként határozza meg, az ezt megelőzőt pedig az ún. bányaváros huták tevékenysége által fémjelzettként. Az utóbbi korszak meghatározásánál ismét fény derül a monográfia újabb hiányosságára. A középkor régészeti emlékei a szerző tézisének, vagy ha úgy tetszik prekoncepciójának bizonyítékául szolgálnak önkényes válogatással. Holott már az 1960-as években bőséges tárgyi leletanyag támasztotta alá a kolostorok által alapított és piacra is termelő üzemecskék létét. A Magyar üvegművesség című összegző mű nagy hibája még az is, hogy írója átvett, kritikai elemzés híján téves irodalmi adatokból próbált képet alkotni az egyes üvegkészítő üzemek történetéről, s mindezt