Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)
AZ ÜVEGGYÁRTÁS VIRÁGKORA
tartozó melléképületekben 100 darab cserépedény volt. Cegléden Kapu Pál nemesember házában 1845-ben 4 darab apró üveg, 4 darab kisebbnagyobb üveg, 5 darab savanyúvizes üveg volt. A 13 üvegtárggyal szemben 76 cserépedény, 45 fából és fémből készült edény volt a lakóházban. A szőlőben 17 cserép-, a tanyán pedig 31 cserepes 15 fa- és fémedény szolgált háztartási célokra. Az üvegtárgyak használata — mint ezt az árak is mutatták — nem volt feltétlenül összefüggésben a vagyoni helyzettel. 1851-ben a ceglédi Kubinyi János vagyonösszeírásában egyeden üvegtárgy sem szerepelt. Kubinyinak 2 fertály tanyai földje és 4,5 hold szőlője volt. Ugyanakkor egy birtoktalan kecskeméti zsellér, bizonyos Csicsa Panna lakóházában a 96 cserépedény mellett volt 3 üvegpohár Ís. 170 Az üvegek, különösen az öblösüvegek fokozatos térhódítása közben szembetűnő, hogy ezek a használati tárgyak a parasztság körében a gazdagság látszatát keltették. Ha megvizsgáljuk a XVIII. századi kéziratos liturgikus énekeskönyveket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a paraszti származásű illusztrátorok különös előszeretettel ábrázoltak üvegtárgyakat. Nagyon szép példát találunk erre a sajópálfalai irmologionban (énekeskönyv). 171 Az 1753-ban készült irmologion egyik illusztrációja Jézus Simon farizeusnál elköltött vacsoráját ábrázolja. Bizonyítható, hogy a görög katolikus egyházközség számára készült énekeskönyv illusztrációja előképe ukrán fametszőtől származik, aki a XVII. században készítette művét. A sajópálfalai rajzoló a fametszetes ikonográfia pontos követése mellett, mint mellékes tárgyakat, saját környezetének emlékeit jelenítette meg az esemény bemutatásakor. Az eredeti fametszeten látható ón- és nemesfém poharak, kancsók helyett általa ismert üvegedényeket rajzolt az énekeskönyvbe. Olyan üvegedényeket, amelyek Felső-Magyarország nagy részén ismertek voltak. A XIX. századból ismertek azok a dél-dunántúli, szaruból készült sótartók, tükrösök, amelyeken szintén üvegtárgyakat fedezhetünk fel. 172 Minden bizonnyal e tárgyaknak volt XVIII. századi, vagy talán még korábbi előzményük is. A sótartókon és tükrösökön szereplő ábrázolások is minden esetben az adott tájegységen ismert és elterjedt üvegtípusok pontos mását tükrözik felénk. A sótartókon és tükrösökön nagyon gyakran egy üvegbutéliát tart a lány a kezében, hogy kedvesének poharába bort töltsön. A szűk nyakrészből kiinduló homorú vagy hengeres testű, lapos talprészben végződő üvegedények rokon darabjait szinte a mai napig felfedezhetjük a különböző dunántúH gyűjteményekben. Hasonló típusú üvegedények ábrázolásai gyakran előfordulnak a parasztság körében kedvelt dunántúli kalendáriumokban is. így többek között az 1811-ben Komáromban megjelent „Magyar és Erdély Országi új és ó Kalendárium" fametszetén is. A „Kérlek a' Bátyátok Plútónak lelkére, / Ne taszittsatok a' Poklok fenekére, / Fogadom fekete hosszú szakáitokra, / Nem szorulok többé pálinkátokra" feliratú fametszet az Európa-szerte közismert történetet, a „Dunus országi részeges parasztnak" póruljárását ábrázolja, akivel szemben a „Svékuss Hertzeg" ördögnek öltözött udvari komédiásai ingerkednek, kezükben pálinkával teli üvegbutéliákkal. 173 A különböző ábrázolásokon még véletlenül sem szerepel cserépedény. Az üveg ábrázolása bizonyára annak is tulajdonítható, hogy az ábrázolt helyzetek ünnepélyességének is jobban megfelelt. A paraszti lakóházak szobáiba többnyire olyan üvegedények kerültek be, amelyeket különleges alkalmakkor, ünnepnapokon használtak csak, többnyire pedig az almáriomban, a kredencen vagy a komódon elhelyezve, szinte dísztárgynak számítottak. Az egyszerű közhasználati üvegek, a palackok, ballonok, korsók, tej esés befőttesüvegek stb. inkább a kamrában vagy a pincében kaptak helyet. Az egyszerűbb üvegek száma jóval több volt, mint a lakószobákban levő üvegeké. Az 1830—40-es években tokaj-hegyaljai mezővárosok lakosainak pincéiben, kamráiban nagyon gyakran 200-nál is több üvegpalack és másféle tárolóedény volt. Bo^ena Nemcova, a cseh széppróza egyik megteremtője, 1851-ben magyarországi útinaplójában többek között arról számolt be, hogy Felső-Magyarországon „ha nincs valakinek legalább száz üveg befőttje, nem is lehet valamirevaló háziasszony". 174 A bemutatott vagyonleltárakból kiderült — s ezt még csak tovább erősítik az újabban folyó inventáriumkutatások is 175 —, hogy az üveg állandó térhódítása ellenére az egyes háztartásokban a
