Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGGYÁRTÁS VIRÁGKORA

szempont szintén nem abszolutizálható, hiszen más elképzelések is döntő szerepet játszhattak egy-egy üzem létesítésében. A XVIII. század elején a legjelentősebb üzemek már piacra termeltek. De mellettük nagy számban jöttek létre olyanok, amelyek csak az uradalmi önellátást biztosították továbbra is. Ugyanis, különösen a török alól felszabadult területeken, az uradalmi építkezések továbbra is nagy mennyiségű ablaküveget igényeltek. Az üveggyártás meghonosításában különösen Felső-Magyarország déli, délnyugati részein és a Dunántúlon figyelhető meg, hogy még hosszabb ideig az uradalmak ablak- és öblösüveg-szükségletét kellett biztosítani az üvegcsűröknek. A XVII—XIX. században a hasznosítás oldaláról kétféle üveghutát különböztethetünk meg: földesúri kezelésben és bérletben levő üvegcsűröket. A tulajdonosi hasznosítási forma azonban nem hozható egyértelmű kapcsolatba az értékesítéssel. Hgv-egy üveghuta árucserében való részvételét nem az határozta meg, hogy földesúri kezelésben vagy pedig bérletben volt. A földesúri huták is foglalkozhattak és foglalkoztak értékesítéssel, illetve bérletben levő üzemek is termelhettek kizárólag csak uradalmi szükségletre. Ilyenkor a termékek után az uradalom fizetett a bérlőnek. A bérleti viszony kialakításának alapvető oka az volt, hogy így az uradalom közvetlen beavatkozása nélkül termelhették meg azt az árumennyiséget és hasznot, amelyet az uradalom tiszttartói irányításával csak nagyobb ráfordítással érhettek volna el. A nyersanyag, a munkaerő folyamatos biztosítása a bérlő gondjává vált, és természetesen az ő feladata lett az értékesítés is. Feltehetően a nemesi mentalitás is szerepet játszott abban, hogy a bérleti forma meghonosodhatott. Több esetben tapasztalható az, hogy az ipari tevékenység, a kereskedelemmel való foglalkozás „megalázó cselekedet" volt egy-egy főnemes számára."" Ugyanakkor utalnunk kell arra is, hogy az eredeti üveghuták fejlődésében a bérleti viszony gátat is jelentett. Az uradalmak csak rövid időszakokra, 3—5 évre kötöttek bérleti szerződéseket, s ez az időtartam nem ösztönzött beruházásokra. Az uradalmi tulajdonosok szinte minden esetben kikötötték azt, hogy a bérleti idő lejárta után a hutások által emelt építmények uradalmi tulajdonba mennek át. Ez azt a veszélyt jelentette a munkások számára, hogy ha valamilyen ok miatt befejeződik a termelés és nem találnak maguknak új munkahelyet, ha nem akarnak elszakadni régi lakóhelyüktől, akkor könnyen uradalmi zsellérekké válhatnak. Csak a XIX. század második évtizedétől kezdve került sor olvan szerződések megkötésére, amelyek akár 25 éves időtartamra is szóltak. Fmnek hatása rövid időn belül érződött, tulajdonképpen az üveggyárak keletkezését, a hutabérlők beruházásra való hajlandóságát a bérleti idő kitolódásának tulajdoníthatjuk. A magyar üveggyártás újjáépítését követően az üveg értékesítésére utaló első adatokra az erdélyi üveggyártás területén bukkanunk. A porumbáki üveghuta alapítását követően 5 év múlva már a fejedelem emberei megjelentek Kolozsvárott, ahol az üvegeket értékesítették. 1632-től a harmincadkönyvekhen az Erdélyből kivitt áruk között megjelent az Erdelj Wuegh. Ez a megjelölés nyilvánvalóan azt tükrözte, hogy a harmincadosok szerint Erdély területén gyártott üvegeket vittek ki. A kereskedelem útvonala Magyarországra vezetett, Nagyvárad, Nagykároly és Debrecen megjelölésekkel. Azonban a vámtételekben szereplő üvegek nem képeztek számottevő mennyiséget, ami arra enged következtetni, hogy az üvegek nagyobb részét inkább Erdélyben értékesítették.

111 Ekkor még csak Porumbákon és rövid ideig Kománán gyártottak üveget. A hutainventáriumok is az Erdélyen belüli értékesítést támasztják alá. A porumbáki huta számadásaiban az eladott üvegek ára magában foglalta a bele töltött bor értékét is. 1649-től a porumbáld huta termékeinek nagyobb része már árusításra készült. Ebben az évben a huta raktáraiban levő 4780 öblösüveget vásári üvegnek nevezték, ami nyilvánvalóan arra utalhat, hogy az erdélyi vásárokon adták el ezeket a termékeket.

112 A XVIII. század elejétől kezdve az erdélyi és az Erdéllyel szomszédos vármegyékben elhelyezkedő huták már nagy mennyiségű üveget értékesítettek, s egyre inkább kialakult az egyes üzemek piackörzete. A szoldobágyi huta öblösüvegeit Nagv^árad és a távolabbi Nagykároly és Szatmár kereskedői árusították. 1725 novemberében Helbenstrait János nagyváradi üveges vörös és kék zsinóros talpas poharakat és húszas poharakat rendelt a Károlyi-