Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
FÉMIPAR - Lakatosok, fegyverművesek, órások, ágyúöntők, órások (Spóner Péter, Hazag Ádám)
mok, zabla, kengyelvas, lóvakaró készítése és a lakatok, kulcsok, zárak gyártása volt. A fegyverművességből már csak a fegyverek javítása maradt, újakat már csak ritkán készítettek. E századtól egészen a céhek megszűnéséig egyre komolyabb bevételt jelentett a csizmapatkolás, különösen a század második felétől, amikor ugrásszerűen megnőtt a miskolci csizmadiaipar termelése. E munkát csak a lakatosok végezhették, a céh közbenjárására 1746-ban a városi tanács szigorúan eltiltotta a cigányokat a csizmapatkolástól. ' H A céhben a finomabb fémmunkákat az órások képviselték, akik 1718-tól voltak a céh tagjai. Minden bizonnyal az órások is végeztek lakatosmunkákat, nem volt éles határ a két mesterség között. Erre utal, hogy 1718ban Miskolcon a város óráját Lakatos Márton javította. 79 A céh szabályzatát 1792-ben ismét megújították, amelybe egy új articulust is beiktattak, mely szerint az inasnak megtiltották, hogy a mester vagy a tulajdonos engedélye nélkül pléhet vagy zárat kinyissanak. A századfordulón a céh számára egyre nagyobb gondot okoztak a céhen kívüli iparosok. 1805-ben Miskolcon 11 céhen kívüli lakatos űzte a mesterséget. 8 " A céh ez ügyben a vármegyéhez fordult, de elutasító választ kaptak. 81 1836-ban a céh ismét megújította a céhlevelet, melyért 160 forintot fizettek. Az új szabályzat szerint a céhnek a lakatosokon, puskaműveseken és órásokon kívül az ötvösök is tagjai lettek. Természetesen a legnagyobb számban továbbra is a lakatosok voltak. Az 1836. szeptember 18-án megtartott első céhgyűlésen Kubatska István első céhmester, Muszka Márton jegyző, Csontos János, Kubatska János, Andó Sámuel, Petiik János, Bertran Henrik Kristóf és Wetternyik András képviselte a lakatosokat, rajtuk kívül a céh tagja volt rnég Keinhalt Károly puskaműves, Votary Dániel ötvös, Hirschabeck Jakab órás és Hornyik-Nag)>/o^/acélműves. 82 Az e századból fennmaradt négy vándorkönyv bejegyzései azt mutatják, hogy a lakatoslegények az ország számos nagyvárosában megfordultak. Fantoli János és Fa•ntoli József miskolci születésű lakatoslegények vándoréveik alatt jártak Nagyváradon, Szegeden és Pesten, és Kóris Lajos is többek között Pesten és Nagyváradon tanulta az ipart. 83 Bár ilyen kevés vándorkönyv alapján messzemenő következtetést levonni nem lehet, de azt mindenképpen mutatja, hogy vándorlásaik során a lakatoslegények az ország távoli városaiba is eljutottak és különösen szoros lehetett a kapcsolat a nagyváradi és pesti lakatosokkal. A mesterré váláshoz a jelölt által készített mesterrajz — 1795-től kötelező volt a lakatoslegényeknek a rajziskola elvégzése — alapján kellett elkészíteni remekét, amely egy zárszerkezet volt a hozzá tartozó kulccsal. A század derekán a céhek helyzete, így a lakatosoké is egyre romlott. A mesterség számára a legnagyobb gondot a piac beszűkülése jelentette. A vasgyár közelsége elsorvasztotta a hagyományos kézművesipari mesterségeket. A városban folyamatosan nőtt a vaskereskedések száma, 1874-ben már tíz működött, melyek számos hagyományos lakatosipari terméket kínáltak olcsón. Ezért a lakatosok
