Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
FAIPAR - Kerékgyártók (Gulya István)
Kerékgyártócéh behíi 'ótáblájának hátoldala (Rozsnyó, BMR) erősítése — szerint már önállóan alkottak céhet. A szabályzat \ r égén Tobias Nehrer és Josephus Prunner mesterek nevei olvashatóak. A 18. század derekától új tendenciát figyelhetünk meg a céhalapításoknál. Addig a kerékgyártók mindig a rokon famegmunkáló szakmákkal, asztalosokkal, esztergályosokkal együtt szervezték meg közös céhüket, a század közepétől azonban kivétel nélkül a kovácsokkal társulnak, aminek okát a technikai változásokban kell keresnünk. A 18. század közepétől a kocsialkatrészek vasalásának mértéke jelentősen megnövekedett, 11 így célszerűbb volt mind az érdekvédelem, mind a munkaszervezés szempontjából a két szakmának közös céheket alapítani. A régió első olyan céhe, melyben a kerékgyártók a kovácsokkal (és a lakatosokkal) társultak 1748-ban az abaúji jászon és Meczenzéfen jött létre. 32 E tendenciának megfelelően jöttek létre a 19. század első évtizedeiben Zemplénben és Abaújban is a közös céhek. A Hegyalján a 18. század derekától újra fellendülő borkereskedelem miatt, egyre nőtt a szekerek iránti igény. A mádi borkereskedők például egészen a 20. század 30-as éveiig szekereken szállították a bort Aliskolera, Ujhelyre és Kassára. 33 Ennek a keresletnövekedésnek volt első jele a sárospataki céh alapítása, majd ezt követte több új céh létrehozása Zemplénben. Előbb Sátoraljaújhelyen — melv a század közepére a mesterség egyik legnagyobb hegyaljai központjáy^á nőtte ki magát —, majd 1818-ban Mádon alapították meg saját céhszervezetüket a kerékgyártó- és kovácsiparosok. Utóbbiak indoklása szerint a mesterek sokasága miatt Mád városában lévő kovácsok és kerékgyártók a kassai és sárospataki céhektől elszakadtak?''' A kerékgyártó szakmát Szepessi János képviselte a céhben, aki az alcéhmesteri rangot is betöltötte. 3 " 1 A 19. század első évtizedeitől jól nyomon kö\ r ethető Magyarországon a céhszervezet válsága, később a század közepétől a bomlása. Miskolcon például a 18. század végén már az iparűzők legalább a harmada dolgozott kontárként. 36 A kerékgyártók esetében is a céhalapítás legfontosabb indoka volt a kontárok elleni harc. 3 A céhen kívüli mesterekkel szemben azonban sem a város, sem a vármegye nem segítette a céhet. A felszabaduló legények a céhbe lépés magas költségét gyakran nem \ r oltak képesek és nem is akarták vállalni, ráadásul a piac és a kereslet behatároltsága miatt a kerékgyártócéhek sem tudták felvenni tagjaik közé a felszabaduló nagyszámú legényt, hiszen például csak a mádi céhben évente három inas szabadult, 38 aminek egyenes következménye volt a kontárok számának gvors növekedése a 19. század folyamán. A végső döntés 1872-ben született meg, amikor az ipartörvény értelmében végleg felszámolták a céheket, és az egykori iparos szervezetek ipartársulatokká alakultak. A céhek közül azonban csak a legnépesebbek voltak képesek önálló ipartársulatot szervezni, ezért például a borsodi kerékgyártók újra a kovácsokkal fogtak össze és hozták létre 1872-ben ipartársulatukat. 39 A még ez é\ r ben kiadott „Borsodmegye területén lakó Kovács és Kerékgyártó iparos társulatnak alapszabályai" 40 szerint a társulat legfőbb
