Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
AGYAGIPAR - Fazekasok (Vida Gabriella)
szete. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a 17. századra datálható töredékek stílusa - előkerült például egy majdnem hiánytalan nagy madaras tál — szinte töretlen kontinuitást mutat a 19. század közepének oly jellemző madaras butellák és miskakancsók díszítésével. Az első írásos említés arról szól, hogy 1794-ben Hatalmas Pál mezőcsáti származású legényt felvették a miskolci céh legénytársaságába, 1803-ban pedig a céh aktuális mesterei sorába, s mint ilyen költözött vissza landmajszternek Mezőcsátra." Az ő személyén keresztül Csatot akár céhes helynek is nevezhetnénk, bár rajta kívül csupán még egy ilyen kiköltözésről tudunk. A név szerint is ismert mezőcsáti fazekasok közül 11 tanult a miskolci céhben. Ok a mezőcsáti fazekasság első generációja. Fiaik azonban már legényként sem keresték fel Miskolcot. Mezőcsáton tanult viszont a tiszafüredi mesterek első generációjának több tagja, és a közös piac azonos igényén kívül, nyilván ez is oka a két egymáshoz közel fekvő központ bizonyos edénytípusain tapasztalható feltűnő rokonságnak. Kevés mester dolgozott egyidejűleg a városban, leghíresebb fazekascsaládok a Rajc^y, Horváth, Kovács. Kedvelték a feliratos, datált, valamint az állatalakos edényeket, itt maradt fönn legtovább az úgynevezett hódoltság kori magyar kerámia. Az utolsó fazekas, Kovács Dániel 1928-ban halt meg.'' /V 19. században már saját díszítőstílust kiérlelő, nagy piackörzetet ellátó, híres fazekasközpontok mellett 1860-70 után újabb, lényegesen kisebb hatású, alacsonyabb színvonalú edényeket készítő, legtöbb esetben saját stílust ugyan nem, de legalább egy-két típusban sajátosan egyedit létrehozó fazekashelyek is voltak ÉszakkeletMagyarországon. Ilyen volt az Abaúj megyei Gönc, mely a sárospataki és a gömöri edények díszítését utánozva látott el piacot a Kassa alatti völgyekben. Egeresi Andrással, a Miskolcon tanult mesterrel és az ő tanítványaival, kik közül Rimán István és Bodnár Eajos volt a leghíresebb, indult a mesterség az 1860-as évek után. Virágkorát 1880 és 1930 között élte, az 1900-as népszámláláskor 25 fazekast írtak össze Göncön. A 20. század leghíresebb mesterei a l 'eres, Árva és Takács családból kerültek ki. Sajátos termékük egy oldalt kissé lapított, világos kékeszöld alapszínű butvkoskorsó, melyet az 1880 évektől az első világháború végéig készítettek. Díszítése a máz alá karcolt, virágos és feliratos szív, vagy a koszorúk közt ábrázolt máz alá karcolt koronás címer. F motívumok aztán átkerültek egy sajátos tejescsupor kollekcióra, az úgynevezett váltócsuprokra, is. Mezőkövesd a kerámia terén nem tudott olyan egyedit és jelentőset alkotni, mint a textilkultúrában, de néhány fazekas élt itt a 19. század végén. A matyók a cserépedényeket tekintve nagyfogyasztók voltak, 12 központ termékeit vásárolták: elsősorban a füredieket és a hevesieket. Az 1880-as évektől mintegy két évtizeden át volt egy csak Kövesdre jellemző butellatípus: a szilvamag alakú, zöld mázas pálinkásedény egyik oldalán a máz alá feketével virágtöveket festet1 tek, a másik oldalon karcolt felirat volt. Sajnos ezeknek a készítőjét 2K Rajc%y tányér Me%pcsátról (Miskolc, HÜM) Ríijc%y tányér Meresatról (Miskolc, HOM)