Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

AGYAGIPAR - Fazekasok (Vida Gabriella)

térségre vonatkozóan. A különböző célból készült összeírások szerint a 17. században az átlagos fazekaslétszám 5 körül volt. 1645-ben 1. Rákóczi György erdélyi fejedelem habánokaX. telepített Patakra, kik között volt fazekas is. Annak ellenére, hogy az írásos források révén valamelyest követni lehet a habánok pataki életét, bizonyosan ott készült ónmázas termékről nem tudunk. A pataki mesterek 1723-ban újították meg céhüket, számuk a 18. században 20 körül mozgott. A 19. század közepe tájáig tartott az a korszak, melyben a 16-18. századi, hódoltság kori írókázott fazekasság stílusa élt tovább. A 18. század végén egy nagyon erőteljes mestermigráció érte el a várost, elsősorban Ungvár és Munkács felől. A beköltözött mesterek többsége szlovák vagy ruszin származású és görög katolikus, míg a pataki származásúak — köztük a méltán híres Szerentsi Mihály, Lévay József és Lévay Mihály - reformátusok voltak. A fazekasok száma lényegesen megnőtt, s a 19. század közepétől új stílus jelent meg: szinte eltűnt a zöld, háttérbe szorult a világos alapszín, helyette egyre általánosabbá vált a vörösbarna, sőt a mangánfekete, mely új elem volt a pataki fazekasságban, és meglepően gyorsan kedveltté vált. Ecsettel felemás színűre festett felülnézetes rózsa, bogyós ágak, oldalnézetes 3 vagy 5 szirmú virágok tűntek föl, legtöbbször koszorúba rendezy

r

e. A sárospataki fazekasság utolsó, paraszti stílusú korszaka a köztudatban igen egységesként él, pedig ha áttekintjük az összes pataki terméket, szembeötlő, hogy mennyi eltérő díszű, stílust kereső edény készült. Kétségbeesett kísérleteket tettek a népi használatra termelő, közeli Hollóháza keménycserépgyárának termékeit ólommázas edényekkel utánozni, illetve több polgárias stílusú próbálkozás történt. Komán János a 20. század közepén még mesterektől illetve azok közvetlen leszármazottaitól tudott információhoz jutni. Tőle tudjuk, hogy szinte hivatásosnak tekinthető festőasszonyok jártak igény szerint műhelyről műhelyre, ezért volt a moüvumkincs olyan egvöntetű és közös, családonként el nem különíthető.

3 Az utolsó korszak leghíresebb fazekascsaládja a 19—20. század fordulóján Munkácsról betelepült Szkircsák volt, melynek egy leszármazottja ma is készít edényeket Patakon. 1767-ben kértek céhlevelet a miskolci mesterek is, kiknek a száma többnyire 10 körül mozgott. A mesterség maga korábban is jelen volt a városban, az összeírásokban már a 16. századtól jól követhető.

4 A diósgyőri vár közelében talált félkész termékek bizonyítják, hogy a régióban általános stílusú írókás edények készültek itt is. A 18—19. század fordulójáról néhány egyszínű, domborműves díszítésű, úrasztali korsót ismerünk. Miközben a céh iratanyaga fennmaradt, s ebből annak élete részleteiben megismerhető, tárgyi emlék híján csak nagyon vázlatos képünk lehet arról, hogy milyen formájú, díszű edényeket égettek a műhelyekben."

1 Viszonylag kis létszámú céh volt, s a tagok Varró János céhre we ke 1799-ből (Miskok HOM)