Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BEVEZETÉS - A 18—19. századi iparfejlődés sajátosságai (Veres László)

gának társadalmi összetétele és a vonzáskörzetben milyen igényeket kellett kielégíteni. A 18. században a posztókészítő mesterség elterjedésével párhuzamosan a szűrszabómesterség különválása, önállósulása szembetűnő. Először Miskolcon és Rimaszombaton, majd a 19. század elején Gömör más céhes központjaiban is bekövetkezett az önállósulás. A nemesi és a polgári viselet szétválása a reformkor küszöbén indult meg, és ennek hatására kezdődött el a német szabók különválási folyamata. A viselet mindenkori tartozéka volt a gomb és a paszomány, kiegészítője pedig a süveg és a kalap. A gombkötőiparban Kassa maradéktalanul érvényesítette autoritását a gömöri városokban. A másik irányba, Zemplén felé szintén kassai közvetítéssel terjedt el a mesterség. Miskolcon a többi városhoz képest későn, csak 1702-ben létesült gombkötőcéh, amelv szabályzatában kötelezte magát arra, hogy alárendeli tevékenységét a kassai főcéh akaratának. A süvegesipar és a foglalkozás specializálódásával létrejövő kalaposmesterség a ruházati ipar azon szektora volt, amely a legkevesebb céhhel rendelkezett a régióban. A 18. századra megfigyelhető a kalap- és süvegviselés éles különválása a vidéken. Kalapot csak Kassán, Rozsnyón és Miskolcon készítettek. Abaúj, Zemplén, Borsod és Gömör mezővárosaiban megmaradtak a süvegnél, amely viszont a divat változásával egyre drágább és több anyagot igénylő termék volt. II. József halála után a magyaros viselet divatjával a magyar süveg az elit körében is elterjedt. A kalapviselet térhódítása a 18. század utolsó évtizedétől figyelhető meg. A 19. század elejétől pedig sorról sorra alakultak meg a kalaposcéhek: Abaújszántó 1818, Miskolc 1819, Rimaszombat 1820, Nagymihály 1861. Északkelet-Magyarország 18. századi és 19. század eleji céhes kézművesiparának jellemzőit bemutatva érzékelhető, hogy a térségben Kassa mellett Miskolc vált a másik meghatározó centrummá. Ezt alátámasztja az iparosok számának alakulása, a kézművesipari tevékenység differenciáltsága és a város körül kialakult vonzáskörzet kiterjedése is. Az 1828. évi országos összeírás adataira támaszkodva Miskolcot már az ország legjelentősebb mezővárosai közé sorolják. Az 1828. évi összeírás alapján Miskolc all. helyen állt a magyar városok rangsorában, megelőzve olyanokat, mint Székesfehérvár, Sopron, Nagyvárad, Kecskemét. Miskolc piac- és vásárkörzete igen jelentős volt. A tiszta és megosztott vonzáskörzet alapján 1828-ra Kassát, Debrecent és Szegedet egyaránt megelőzte. A vonzáskörzet nagysága és az itt élők társadalmi összetétele a vásározó iparok fejlődésének kedvezett leginkább. Rendkívül sok iparost tömörítettek magukba a csizmadiák, a tímárok, a szűcsök, a magyar szabók, a gubások és a szűrszabók szervezetei, amik a vásározó tevékenység egyértelmű jeleként minősíthetőek.