Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Gombkötők (Gyulai Éva)

„a gombnak felül az csipkéje arany fonalbúi legyen, azonképpen a kis gombja is arany fonal legyen", akárcsak Kassán a 17. században. A mesterremek nagy és kis gombjából egyet-egyet a céhnek kellett beszolgáltatni.

29 1689-ben Lengyel Ferenc kassai főbíró és Isakovits Mátyás, Rutkay János, Dutka Pál, Hilyay Mihály, Pataki Gábor, Sztakó András, a kassai céh mesterei állítanak ki szabályzatot a tokaji gombkötők — Gombkötő Pál, György és János, Eperjesi János, Fejérpataki Mihály, Rácz Mihály és Pál, Josvai János — kérésére, akiknek korábbi kiváltságlevelük elégett. A tokaji mesterek családneve nemcsak azt a — korban általános — szokást mutatja, hogy a mestereket foglalkozásuk alapján nevezik meg, hanem a tokaji kézművesek felföldi kapcsolatait is. A tokaji gombkötők, s feltehetően mások is, saját termékeiken túl készáruval is kereskedtek, ezért a szabályzat leszögezi, hogy „idegen országból hozott mívet senki az maga mívével ne elegyítse", hanem külön árulja. A kassai mintát követő mesterremek a tokaji céhnél is a magas minőségre való törekvést igazolja: „öreg száras gomb ezüst és arany fonalból és kétféle színű selyemből; 24 száras gomb középszerű és üszta selyemből, az gombnak fejül az csipkéje arany fonalból legyen, kis gombja is".

30 A tokaji gombkötők 1751-ben kérnek új szabályzatot a Helytartótanácstól, mert a régi Hlinyiczky Gáspár házában elégett,

31 majd 1745-ben ismét új articulusokat kapnak.

32 Sárospatakon is működtek gombkötők, munkájukra egyrészt a mezőváros regionális funkciói miatt volt szükség, másrészt a Rákócziak udvarában forgolódó nemesség igényelte a sujtásos-gombos magyaros viselet készítését, szabócéhük is igen korán megalakult. Ugyanakkor Sátoraljaújhelyen is voltak a mesterségnek művelői, 1665-ben nem más, mint a kassai céhmester, Spillenberger Pál költözött Sátoraljaújhelyre, ráadásul nem sokkal megválasztása után, s ezért a kassai céh törölte tagjai közül.

33 A pataki gombkötők először 1636-ban kérnek szabályzatot városuk tanácsától, s a 17. században az így nyert szabályzat alapján működtek, a hegyaljai felkelésben azonban elpusztult a kiváltságlevelük,

34 ezért 1697-ben és 1709-ben ők is a kassaiakhoz fordultak ardkulusért, s így a főcéh filiációs hálózatának tagjai lettek. Az 1709. évi megerősítést

35 azért kérték, mert a szomszédos Sátoraljaújhely gombkötőivel összeütközésbe kerültek. 1723-ban azonban megegyezett a két céh, s a megállapodást rávezették a szabályzatra, melynek értelmében Ujhely továbbra is használhatja a pataki artikulusokat, a primátus azonban Patakot illeti.

16 A patáid anyacéh élén a céhmester állt, az újhelyi gombkötők vezetője a kiscéhmester volt, de mindkét társaság szabadon vehetett fel inasokat, a legények felszabadítását viszont közösen végezték, s a pénzbeli jövedelmek is közösek voltak. A patakiak patronátusi joga a sárospataki főbíró régi királyi privilégiumából eredeztethető, aki az 1572. évi királyi kiváltság révén „minden céhek fő céhmestere" volt.

37 A két szomszéd mezőváros céheinek közös működése egyéb, Rozsnyói gombkötő remekek (Rozsnyó, BMR)