Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Szűrszabók (Gyulai Eva)

Strauß János, Pinka György, Fatsina Sándor, Pékár János, Tisszel György, Töltesy István, Töltesy Mihály, Raáb László, Veszelovszky János, Slupenszky János) 18 kitűnik, hogy jórészt németek és szlová­kok, vagyis a magyar szűrszabók és a vékonyszabók nemzetiségüket tekintve is különböznek. A németszabók (és német szabók) vég­leg csak 1829-ben válnak el a szűrszabóktól, s a magyarszabó céh­ben 17-en maradnak, köztük szlovák nevűek is: Kandinál György, Szüle Mihály, Hokky József, Horváth Károly, Pékár János, Tátrik Mátyás, Klavinovszky József, Lipták János, Simon János, Vierner Antal, Hegedűs István, Jamnik Mátyás, Andy László, Urbán János, Stephanovits József, Czeklár András, Denk József. 19 A szabómesterség Kassán kívül talán legfontosabb központja, Sárospatak és Sátoraljaújhely városközössége, a 16-17. században megmaradt a posztószabók centrumának. A 16. század második felében nyert és a 18. század közepéig többször megújított szabály­zatuk 20 tanúsága szerint a szűrposztóból dolgozó szabók inkább a céhen kívül termeltek. A szabályzatban lefektették, hogy azok, akik a céhen kívül „darócmívet mívelnek ", azaz a szűrszabók, csak akkor működhetnek, ha 25 dénárt befizetnek a céhbe, viszont nem vehet­nek részt a társaság gyűlésein, s posztóból sem dolgozhatnak, vagyis a pataki „elit" társaság a szűrszabókat megtűrte ugyan, de a céhen kívül akarta tudni őket. A közeli Tokaj 1616-ban alapított céhében ellenben a szabók között szűrművesek is voltak, akiket és a céhet a vándor szabólegé­nyek gyakran megkárosítottak azzal, hogy a városba jővén titokban beálltak bizonyos mesterekhez. A legnagyobb kárt azonban azzal okozták, hogy a Tokaj környéki falvakban a szűrcsapóktól megvet­ték azt a posztót, amelyet a tokaji szűrszabók rendeltek meg, ott helyben megvarrták a falusiaknak, sőt a városba is bevitték, „így csa­lárdkodtanak, esztendőszámra pedig a céhben nem szolgáltának". A céhbeli szűrszabó legénynek ura 8 Ft éves vagy 20 dénár heti bért adott, s szabad volt nekik évente három vég posztót feldolgozni s eladni. A két évre megfogadott szűrműves inas egy szűr megvar­rásáért 8 dénárt kapott mesterétől, illetve ruházatként két alsó és egy felső szűrruhát, négy inget és ugyannyi gatyát, és annyi sarut és süveget, „amennyit elnyűhet". 21 A szűrművesek magasabb díjazása mutatja, hogy a szűr kurrensebb áru volt, illetve feldolgozása több munkát igényelt. Az elit posztószabók és a szűrművesek között a vá­sárban is különbséget tettek. Az 1610. évi tokaji vásártartás megem­lékezik a szekeres, vagyis szekérről áruló szűrszabókról és a sátoros vagy rudas szabókról. 22 A hegyaljai szabómesterségnek olyannyira jellegzetes terméke lett a szűrkabát a 18. században, hogy egy 1744­ben készült árszabásban a „rosnai és rudnai hosszú szűr" mellett szerepel a „tolcsvai, rátkai hosszú szűr" is. 23 Az uradalmi kézművesek között is megtalálhatók a szűrszabók. A neves zempléni birtokos család, a Szirmayak is tartottak uradal­mi szabókat birtokaikon. Szirmay András 1699-ben gazdasági fel­Mustra Filep István miskolci s^ûrs^çibo mintakönyi 'éből, 1824. (Malonyai De^ső 1922. nyomán)

Next

/
Thumbnails
Contents